Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egy kórház véletlenül rossz holttestet hamvasztott el – többeket felfüggesztettek a munkából

Egy kórház véletlenül rossz holttestet hamvasztott el – többeket felfüggesztettek a munkából

Megdöbbentő hibasorozat történt a glasgow-i Queen Elizabeth Egyetemi Kórház működésében, ahol két család is súlyos lelki traumát szenvedett, miután a kórház személyzete felcserélte két elhunyt holttest címkéit, így az egyik testet tévedésből elhamvasztották, a másikat pedig rosszul helyezték örök nyugalomra. A hibát csak azután fedezték fel, hogy mindkét szertartás lezajlott.

További Hírek

Több ezer hektárnyi erdő ég Oroszországban, több mint 350 embert kellett evakuálni

Több ezer hektárnyi erdő ég Oroszországban, több mint 350 embert kellett evakuálni

A cseljabinszki régióban 14 ezer hektár erdő ég – több mint 350 embert evakuáltak, a helyzetet pedig az erős szél is súlyosbítja.

Legkevesebb 26-an meghaltak a venezuelai rendőrség és a helyi bűnbandák összecsapása során

Legkevesebb 26-an meghaltak a venezuelai rendőrség és a helyi bűnbandák összecsapása során

Az elmúlt két nap folyamán legalább 26 ember életét vesztette abban a párharcban, ami a venezuelai védelmi erők és a Caracasban található szegény negyedben uralkodó bűnszervezet között bontakozott ki.

Összesen már több mint 4 millió áldozata van a COVID-nak a Földön

Összesen már több mint 4 millió áldozata van a COVID-nak a Földön

A legfrissebb adatok szerint a fertőzöttek száma csaknem 186,4 millióra rúg, addig a halálos áldozatok 4,024 millióan vannak szerte a világon, akik meghaltak a fertőzésben.

A befektetési alapok is vásárolhatnak kriptovalutát Németországban

A befektetési alapok is vásárolhatnak kriptovalutát Németországban

A német intézményi alapok portfóliójuk legfeljebb ötödét kriptovalutákba fektethetik.

Több gyermek is életét vesztette a bangladesi gyárban keletkezett tűzben

Több gyermek is életét vesztette a bangladesi gyárban keletkezett tűzben

Legalább 50 ember meghalt, miután tűz ütött ki egy bangladesi élelmiszer- és italgyárban – az áldozatok többsége gyermek volt.

Közel egy tucatnyian meghaltak, amikor autóba rejtett pokolgép robbant Szomáliában

Közel egy tucatnyian meghaltak, amikor autóba rejtett pokolgép robbant Szomáliában

Egy autóba rejtett pokolgéppel támadó öngyilkos merénylő támadta meg Szomália fővárosának, Mogadisunak a rendőrfelügyelőjét legalább kilenc embert megölve és sokakat megsebesítve.

Épphogy elindult a nyitás, újra szigorodhat a tagállamok közötti utazás az EU-ban

Épphogy elindult a nyitás, újra szigorodhat a tagállamok közötti utazás az EU-ban

A koronavírusos megbetegedések számának Európa-szerte tapasztalható megugrása a fertőzőbb delta variáns terjedése miatt arra készteti az EU tagállamait, hogy fontolóra vegyék az utazási korlátozások szigorítását – nem sokkal azután, hogy a nyári szünidő alatt a turizmus helyreállítását célzó intézkedések enyhítéséről döntöttek.

Rekordmeleg: 54,4 fokot mértek a Death Valley Nemzeti Parkban

Rekordmeleg: 54,4 fokot mértek a Death Valley Nemzeti Parkban

Ahogy pénteken három héten belül a harmadik hatalmas hőhullám kezdődött Nyugaton, a kaliforniai Death Valleyben 54,4 fokos hőséget mértek. Ha ez megerősítést nyer, akkor ez legalább 1931 óta a legmagasabb ismert hőmérsékletet jelentené a Földön.

600 ember foglalt jegyet a Virgin Galactic űrrepülésére, köztük Tom Hanks, Leonardo DiCaprio, Justin Bieber és Lady Gaga

600 ember foglalt jegyet a Virgin Galactic űrrepülésére, köztük Tom Hanks, Leonardo DiCaprio, Justin Bieber és Lady Gaga

Bár Richard Branson és Jeff Bezos azt állítják, nem azért versenyeznek, hogy ők legyenek az első milliárdosok az űrben, gazdag emberek hosszú listája szeretne a legkorábbi A-listások között lenni, akik a végtelen szélére utazhatnak.

Olyan heves esőzések érik Japánt, hogy 120 ezer embert kellett evakuálni

Olyan heves esőzések érik Japánt, hogy 120 ezer embert kellett evakuálni

A heves esőzések miatt a legmagasabb fokú riasztást adták ki az országban.