Túlterheltek a védőnők a szakemberhiány miatt
Csordás Ágnes Katalin, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke vészjósló beszámolót tartott a szakmában uralkodó állapotokról.
Csordás a Spirit FMAktuál című műsorában fogalmazott úgy, hogy a védőnők sokszor nagyon túlterheltek a szakemberhiány miatt – idézte az ATV.
Az egyesületi elnök úgy fogalmazott, hogy mintegy 350-400 védőnő hiányzik jelenleg a rendszerből, amely probléma elsősorban Pest, Szabolcs, Borsod és Somogy megyét érinti a leginkább.
Ezekben a megyékben akkora a szakemberhiány, hogy a védőnőknek helyettesíteni kell az üres körzetekben, így jóval nagyobb a rájuk háruló munkateher is.
Csordás elmondta és egyben emlékeztetett, hogy alapvetően minden településnek, óvodának és iskolának is biztosítani kellene a védőnői ellátást.
Mivel a védőnők egészségügyi dolgozónak minősülnek, ezért a hatályos jogszabályok értelmében nekik is fel kellett venni a koronavírus elleni vakcinát.
Csordás elmondta, hogy szerencsére a védőnők közel 100 százalékban átoltottak, ezért legalább emiatt nem kell további elbocsátásokra számítani az amúgy is hiánnyal küzdő szakmában.