Clouds
21 Budapest
Dollár
342,57 Ft
Euró
368,79 Ft
Font
430,63 Ft
Bitcoin
25,741 $

Valkusz Milán megtáncoltatta Schobert Larát (videó)

Fotó: Instagram/Hal a tortán
TV

Takács Petra

Szerkesztő

Remek volt a hangulat Paprika Dorina estéjén a Hal a tortánban, hamar táncra perdültek a versenyzők.

Schobert Lara is igent mondott a Hal a tortán felkérésére, és végül Schobert Norbit, az idősebbik öccsét választotta segítségnek. Ez persze még nem jelentette azt, hogy Rubint Réka ne segített volna a lányának.

Soron kívül Még egy ideig nem hagyja el a kórházat Ferenc pápa

Telefonon keresztül adott instrukciókat, és végül jól is sikerült az este. Attól függetlenül, hogy Lara lemaradt a dobogóról, elégedett volt, és elárulta, odahaza egyáltalán nem tiltják a szülei, hogy tésztát egyenek.

Larának a hét elején tisztáznia kellett, semmi alapja nincs annak, hogy bármi is lenne közte és Valkusz Milán között, aki az édesanyjával közösen főzött. Sőt, Lara még énekelt is, amit Milán szakmabeliként értékelhetett.

Lara és Norbi duettje után Paprika Dorina emelte a tétet egy zenekarral, amikor megérkeztek a vendégek. Ezzel máris megvolt az alaphangulat, és természetesen a táncos jelenetek sem maradhattak el.

Annyira jó volt a hangulat a belépő után, hogy Milán gyorsan meg is táncoltatta Larát. Ekkor már tudhattuk, hogy nem lesz itt semmiféle balhé Dorina és Visváder Tomi között, aki nem mellesleg megnyerte a versenyt.