Fontos fejlemény Ukrajna uniós tagságát illetően, szimbolikusan elindult a tagsági folyamat
Meglehetősen lassú folyamat, mire egy ország az Európai Unió tagja lehet, Ukrajna esetében azonban nagyon úgy tűnik, hogy gyorsabb lehet a folyamat.
Ursula von der Leyen a tegnapi nap során Ukrajnába utazott, ahol egy nagy, szimbolikus gesztus keretében átadta Volodimir Zelenszkijnek azt a formanyomtatványt, amellyel be lehet indítani a tagfelvételi procedúrát – írja az Euronews.
Von der Leyen az ukrán elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján adta át ezt a papírt, amely ezzel a hivatalos kezdete a tagsági eljárásnak. Mint a Bizottság elnöke fogalmazott, feltehetően ennek kitöltése nem fog évekig tartani, mint másoknak korábban.
Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja
Zelenszkij nevetve erre úgy reagált, hogy úgy véli, csapatának mindössze egy hét elegendő lehet, hogy megválaszolják a legfontosabb kérdéseket. Von der Leyen a sajtótájékoztatón pedig az oroszokról is beszélt:
Ursula von der Leyen Bucsába is elutazott, ahol az oroszok több száz civilt mészároltak le, illetve kínoztak meg, mindenféle ok nélkül. Mint mondta, Bucsa tökéletesen megmutatta az orosz hadsereg kegyetlen arcát.