Rácz Jenőben nem voltak olyan célok, hogy kiüsse Istene Bencét, főleg azok után, ami Kabát Péterrel történt a Sztárboxban.
Gáspár Győzőt nem lehet megállítani a Párharcban, újabb párbajt nyert, amivel nagy szívességet tett a csapatának.
Kabát Péter nem magát, hanem a kedvesét sajnálja, illetve azokat, akire ráhozta a frászt az ájulásával.
Az, ami Kabát Péterrel történt a Sztárbokszban, egyenesen megdöbbentő, még akkor is, ha tudjuk jól, ez mindig benne van a pakliban.
Nem éppen volt fair a küzdelem, és Gáspár Bea nem is akarta erőltetni a dolgot, talán jobban is járt.
Bíró Ica kikérte magának azt a hangnemet, amit Ripli Zsuzsi engedett meg magának vele szemben a Farm VIP-ban.
Nagyon úgy fest, hogy Szabyest és Rékasi Károly nem lesznek barátok, már az első napon komoly ellentét alakult ki közöttük.
Rég láttuk ennyire boldognak Krausz Gábort, amit még azok is kiszúrnak, akik nem feltétlenül jók ebben.
Úgy tűnik, Szabyest máris kihúzta a gyufát Rékasi Károlynál, aki nem elégedett a fiatal sztár hozzáállásával.
Szabyest úgy érzi, Rékasi Károly egyenesen nem bírja őt, aminek szemtől szemben i s hangot adott.
Demcsák Zsuzsa, a Farm VIP műsorvezetője már az első napon egy több mint drámai hírt közölt a versenyzőkkel.