Meglepő tanulmány érkezett az eritritről: a kalóriamentes édesítőszer fogyasztása ugyanis összefüggésbe hozható a szívrohammal, rosszabb esetben pedig a halállal.
A Hubble űrteleszkóp utódja félig-meddig már beállította hatalmas tükreit.
Biológusok rábukkantak a valaha talált legnagyobb baktériumra, melynek egyetlen sejtje közel 2 centiméter hosszúságú.
Bármennyire is titokzatosnak tűnnek a gyors rádiókitörések (FRB), manapság olyannyira gyakorinak számítanak, hogy fennáll a veszélye, rövid idő alatt hétköznapi jelenségekké válnak.
A korábbi várakozásokhoz képest négyszer több missziót sikerült elvégezni a parányi marskopterrel.
Kutatók úgy gondolják, hogy a 9 éve az orosz légtérben megsemmisült űrszikla valójában a Hold megalkotásában vehetett részt.
A Szaturnuszon felfedezett sarki fények egy részét a gázóriás légkörében kavargó szelek okozhatják.
Csillagászok egy feltáró tanulmányban bemutatták, pontosan miként működnek együtt a Vénuszon kavargó szelek a perzselő hőséggel.
Jelentős áttörést értek el az úgynevezett Edison-pillanat felhasználásával tudósok, melynek révén gyökerestül forgathatják fel a kvantumfizika tudományát.
A vállalat reményei szerint az új technológia révén 70-95 százalékkal csökkenthetik a széndioxid-kibocsátást a dízelüzemű járművek viszonylatában.
A Földtől 9 milliárd fényévre lévő sötét objektumok egy igencsak intenzív összeolvadás küszöbén állnak.