Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Még Trump is elismerte, az oroszok mennyire jól bírják a szankciókat

Még Trump is elismerte, az oroszok mennyire jól bírják a szankciókat

Még Trump is elismerte, az oroszok mennyire jól bírják a szankciókat
Shutterstock

Az amerikai elnök ismét telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amely beszélgetés során Donald Trump nyíltan elismerte, hogy Moszkva képes volt kezelni a Nyugat által bevezetett szankciókat.

A közel egyórás telefonhívás során a két államfő többek között Ukrajnáról, a Közel-Keletről, valamint a hagyományos értékek népszerűsítéséről is eszmecserét folytatott. A Fehér Ház előtt nyilatkozó amerikai elnök elmondta, sokat beszéltek a szankciókról.

„Sokat beszélünk a szankciókról” – utalva ezzel a beszélgetésük egyik központi témájára. „Ő [Putyin] képes volt kezelni a szankciókat, de ezek elég kötött szankciók.” – idézte a TASZSZ.

Az amerikai elnök arra is kitért, hogy a jövőben újabb korlátozások bevezetése sem kizárt, különösen az ukrajnai konfliktussal összefüggésben. „Most sokat beszélünk a szankciókról. Ő [az orosz elnök] érti, hogy ez bekövetkezhet. Ő egy profi” – fogalmazott Trump, majd megismételte, semmi sincs kizárva. „Ez lehet, hogy eljön.” Meglátása szerint Putyin „nem lelkesedik” az újabb büntetőintézkedések kilátásáért.

Semmi sincs kizárva

Trump a beszélgetés során kijelentette, keményebbnek gondolja magát az oroszokkal szemben, mint Iránnal. „Azt hiszem, Oroszországgal szemben keményebb vagyok, mint Iránnal szemben.” Ez volt a két vezető hatodik telefonbeszélgetése 2025 kezdete óta, és a negyedik az elmúlt másfél hónapban.

Jurij Usakov, a Kreml egyik tanácsadója megerősítette, a megbeszélés közel egy órán át tartott. A közlemény szerint az ukrajnai helyzet és a közel-keleti fejlemények mellett szó esett arról is, hogy Moszkva és Washington filmeket cserélhetnek, amik a két ország által közösen vallott hagyományos értékeket mutatják be és erősítik.

Bár konkrétumok nem hangzottak el a szankciók jövőbeni sorsáról, Trump szavaiból egyértelműen kirajzolódik, hogy az amerikai kormányzat nem zárja ki az újabb intézkedések lehetőségét, ugyanakkor a diplomáciai kommunikáció fenntartására is törekszik, különösen a kétoldalú kapcsolatok kényes pontjain.