Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,67 Ft
Euró
388,98 Ft
Font
451,38 Ft
Bitcoin
62,312 $

Trump követői saját rabosítási fotóval fejezik ki támogatásukat a politikus felé

Egy republikánus politikus, Marjorie Taylor Greene még a profilképének is ezt a fotót állította be Twitteren.

Fotó: MTI/AP/Alex Brandon
Észak-Amerika

Koós Alexandra

Szerkesztő

Korábban beszámoltunk róla, hogy feladta magát Donald Trump volt amerikai elnök Georgia állam atlantai börtönében, ahol a múlt heti bűnügyi vádemelés nyomán nyilvántartásba vették, majd óvadék ellenében szabadon távozhatott.

Mint kiderült, a Fulton megyei börtönben formális letartóztatás történt, aminek részeként ujjlenyomatot vettek tőle, és elkészült a nyilvántartási fotó (az ún. „mugshot”). Ezt azt is jelenti, hogy ő az első amerikai elnök, akiről ilyen fotó készült. Soron kívül Vitézy Karácsonyról: a legfontosabb dolga, hogy Salgótarjánban Dobrev kampányát vigye

Ám ami még ennél is érdekesebb, hogy komolyan felpörögtek a politikus kampányát támogató adományok az elmúlt három hétben, hiszen közel 20 millió dollár érkezett, amelynek több mint harmada azután folyt be, hogy Trump közzétette a neten a börtönfotóját.

A kép felrobbantotta az internetet

A kampány hivatalos oldalán nem sokkal később el is kezdték árusítani a fotóval készült ajándéktárgyakat (pólókat, posztereket, matricákat), ami nagyban hozzájárult a kampánybevételek megugrásához – írta a Magyar Nemzet a Fox News-ra hivatkozva.

De a kép azóta mondhatni önálló életre kelt, hiszen a volt elnök követői közül többen is úgy fejezték ki a támogatásukat, hogy maguk is készítettek egy rabosítási fotót, amelyre még a fultoni seriffjelvényt is rátették – szúrta ki a 24.hu az indy100 beszámolóját.

Hozzátették, még Marjorie Taylor Greene amerikai republikánus politikus is követte ezt a példát, később pedig ezt a fotót állította be a profilképének a korábban Twitterként ismert X-en. Egyik bejegyzésében kiemelte, hogy Trump mellett áll, Fani Willis georgiai kerületi ügyész pedig nem más, mint egy „politikai bérgyilkos”, akinek az a feladata, hogy kiiktassa Joe Biden elnök legfőbb ellenfelét.

Nagy Márton az üzemanyagárstopról: elértük a célt, intervencióra nincs szükség

Elmondása szerint miután elértük, itt is kell tartanunk az árakat, ezért a kormány elvárja, hogy a kereskedők ezen a szinten fenntartsák az árakat.