Szakemberhiány miatt tragikussá vált a magyar egészségügy helyzete
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint továbbra is az összeomlás szélén táncol a magyar ellátórendszer.
Balogh Zoltán az InfoRádiónak adott interjújában kiemelte, az egészségügy krízisének két oka van: az egyik, hogy egyre inkább fokozódik a kórházba kerülő, ellátást igénylő betegek száma és betegségük súlyossági foka, a másik pedig abból adódik, hogy az ellátásban résztvevő szakdolgozók száma – jelentősebb vagy kisebb mértékben, de – csökken.
A kamara elnöke hozzátette, a KSH adatait egyelőre nem tudja megerősíteni, mivel az ott közölt 17 ezer pályaelhagyási szám téves lehet, pontos tájékoztatást csak a februári éves tagsági kártya megújítása során kapnak majd.
Balogh Zoltán szerint igaz az az állítás, hogy a létszámhiánynak komoly következményei lehetnek: a nagyobb leterheltség mellett megnőhet a tévesztések és hibák lehetősége.
A MESZK elnöke elmondta, a létszámhiány és a halálozás közötti összefüggések tényezői lehetnek az ellátási problémáknak, miután jóval nagyobb terheléssel jóval kisebb létszám jut a betegellátás különböző területein a gondozottakra, ellátottakra. Tehát a következő években az egészségügy megújulásának egyik fontos kitörési pontja kell, hogy legyen a humánerőforrás menedzsment kezelése, és ebben kiemelt szerepet kell hogy kapjon az ápolók és a szakdolgozók helyzete.