Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,77 Ft
Euró
393,72 Ft
Font
460,42 Ft
Bitcoin
70,936 $

Továbbra is több tucatnyi kormányellenes tüntetőt tartanak fogva Kínában

Egy jogvédő csoport szerint a novemberi demonstrációk tüntetői közül még mindig sokan börtönben vannak.

MTI/EPA/MARK R. CRISTINO
Ázsia

Bense Róbert

Szerkesztő

A Human Rights Watch szerint több tucatnyian is lehetnek azok, akiket még mindig nem engedtek szabadon a tavalyi tüntetéseket követően. Kiemelték, hogy néhányuk tartózkodási helye ismeretlen.

A tüntetők az ország különböző nagyvárosaiban – köztük Pekingben is – vonultak utcára azért, hogy az állam vonja vissza a covid-korlátozásokat, egyes demonstrációkon azonban az elnök lemondását is követelték. Soron kívül Kocsis Máté Magyar Péterről: „Nem ember és nem apa az ilyen”

A fiatalok súlyos árat fizettek a tüntetésekért

A kínai hatóságok cellainformációk alapján nyomozták le a tüntetés résztvevőit, közülük pedig többeket is bebörtönöztek, köztük a CNA szerint több újságíró és egyetemi hallgató is volt.

Az amerikai székhelyű civil szervezet vezető Kína-kutatója, Yaqiu Wang szerint a kínai fiatalok súlyos árat fizettek azért, hogy fel merték emelni szavukat a szabadságért és az emberi jogokért.

„A kormányoknak és a nemzetközi intézményeknek világszerte támogatásukról kell tanúbizonyságot tenniük, és felszólítaniuk a kínai hatóságokat, hogy azonnal engedjék szabadon őket” – tette hozzá Wang.

Széles mosollyal lépett a tárgyalóterembe az antifa támadások elsőrendű vádlottja

Ilaria Salis a Fővárosi Törvényszéken állt bíróság elé, hatalmas volt az érdeklődés.

Kocsis Máté Magyar Péterről: „Nem ember és nem apa az ilyen”

A Fidesz frakcióvezetőjét is mélységesen lesújtották azok a történtek, amiket Varga Judit mesélt el Magyar Péterről Hajdú Péter műsorában, a Frizbiben.