Megnyugtató fotont közölt a Liverpool elleni meccsen összeeső Tottenham játékos
A Tottenham középpályása, Rodrigo Bentancur a közösségi médiában jelezte, hogy jól van, miután a Liverpool elleni Carabao Kupa elődöntő első mérkőzésén aggasztó körülmények között kellett elhagynia a pályát.
A szerda esti mérkőzés első tíz percében történt az eset, amikor az uruguayi játékos egy szögletrúgás során külső behatás nélkül a földre került. A jelenet mindkét csapat játékosai között komoly aggodalmat keltett, mivel Bentancur hosszú percekig arccal lefelé, mozdulatlanul feküdt a gyepen.
A közel tízperces helyszíni ellátást követően hordágyon szállították le a pályáról, miközben a közönség állva tapsolta meg a játékost. A Tottenham végül 1-0-ra megnyerte a találkozót, de az igazi megkönnyebbülést Bentancur közösségi médiában közzétett üzenete hozta el. „Minden rendben, srácok!” – írta egy mosolygós fotó kíséretében, melyen párjával látható. „Köszönöm az üzeneteket. Gratulálok a győzelemhez, fiúk!”, tette még hozzá.
Ange Postecoglou, a Spurs vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón beszélt a történtekről. „Aggasztó volt a helyzet, és a fejsérülések mindig komoly figyelmet igényelnek, de jelenlegi információink szerint rendben lesz” – hangsúlyozta az edző, aki hozzátette, hogy „az öltöző felé menet már eszméleténél volt.”
A sérülés pontos természetéről azonban nem tudott részleteket közölni: „Nem szeretnék találgatni, mert magam sem tudom pontosan. Amit tudok, hogy eszméleténél volt, amikor levitték. Nyilvánvalóan valamiféle fejsérülésről van szó, és megfigyelésre kórházba szállították, de a pontos körülményekkel kapcsolatban nem vagyok tisztában.”
NE HAGYD KI
Következő mérkőzések
A Tottenham vasárnap az ötödosztályú Tamworth otthonában lép pályára az FA Kupa harmadik fordulójában, majd jövő szerdán az Arsenal elleni észak-londoni derbi következik az Emirates Stadionban. Bár Bentancur várhatóan egyik mérkőzésen sem lép pályára, egyelőre kérdéses, hogy február elején, a Liverpool elleni visszavágón az Anfielden számíthat-e rá a csapat.