Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,177 $

Tökéletesen kerek feneke van a TV2 sztárjának

Török Livi nem panaszkodhat, mert egészen szenzációs formája van, és nem is veszített ebből az Exatlon ideje alatt.

Style

A T-800-as

Szerkesztő

Török Livi egy hónapon át küzdhetett Dominikán, és rendkívül igazságtalan módon kellett hazatérnie, mert a Dóri ellen megvívott párbajnak valóban ő volt a győztese. A nála sokkal erősebbnek tartott ellenfele csak a medáloknak köszönhette azt, hogy versenyben maradt.

Livi sokak szemében hősként távozott, és az Exatlon bajnokai sem akartak hinni a szemeiknek, amikor kiderült, hogy a kihívók az összes medáljukat felhasználták, mert pontosan sejtették, hogy ezeket Dórinak ajánlottak fel. Soron kívül Kizuhant az ötödik emeletről egy kisgyermek Csepelen

Ez így is lett, Livi azonban még majdnem így is nyerni tudott. A bokszedző megérdemelte volna, hogy versenyben maradjon, sokkal inkább amiatt is, mert rendre ő vitte el a legnehezebb ellenfeleket a versenyeken, addig a társaknak könnyebb dolguk volt.

Exatlon: Livinek már sok volt, amit Bálint csinált a párbajon

Semmi oka nincs szégyenkezni, emelt fővel távozhatott, de nagyon érdekes lett volna látni, hogy mire lett volna képes a folytatásban, ha legyőzi Dórit. Ezt már soha nem tudjuk meg, viszont érdemes őt követni az Instagramon, ahol érdekes tartalmakat oszt meg magáról.

Livi az edzések miatt egy olyan formát alakított ki, amire sokan irigyek lennének. Ehhez elég megnézni a formás lábait és a kerek fenekét, ami ebben a piros színben különösen masszívnak, erősnek tűnik. Kissé furcsa is ebben a színben látni a sok kék után…