Egyre többen aggódnak amiatt, hogy az ENSZ még nem javasolt tűzszünetet Izraelben
Az ENSZ eddig nem jelentette ki nyíltan, hogy támogatná a tűzszünetet Izraelben, ami egyes szakértőknek szemet szúrt.
Francesca Albanese, az ENSZ megszállt palesztin területekkel foglalkozó különmegbízottja az Al Jazeerának nyilatkozva osztotta meg, hogy egyre jobban aggasztja a jelenlegi helyzet, hiszen rajta kívül eddig senki sem szólította fel a feleket az ENSZ-ben az azonnali tűzszünetre.
Albanese hangsúlyozta:
„Semmi jelét nem látom annak, hogy ezt a tűzszünetet még az ENSZ-főtitkárság szintjén is fontolóra vennék… Ez aggaszt, mert egyrészt az izraeli tisztviselők azt mondják, hogy meg akarják szüntetni a Hamászt. De amit a helyszínen látunk, az az, hogy emberek ezreit ölik meg és sebesítik meg, köztük gyerekeket is.”
Albanese kiemelte továbbá, hogy a civileket célzó akcióknak véget kell vetni, rámutatva:
NE HAGYD KI
„Izraelnek azt is be kellene mutatnia az ENSZ-nek, hogy miként történik a Hamász felszámolása.”
Miközben egyre többen fogalmazzák meg aggályaikat Izrael katonai válasza kapcsán a rengeteg civil áldozat miatt, a volt izraeli miniszterelnök nyilvánosan védte meg a kormány által bejelentett és várhatóan hamarosan induló szárazföldi offenzívát.
Ehud Barak volt izraeli miniszterelnök a DW-nek adott interjújában kijelentette:
„Nincs mód arra, hogy légi támadásokkal, diplomáciai eszközökkel, Izrael tévécsatornán elhangzó kívánságaival és globális támogatással kiirtsuk a Hamász műveleteit a Gázai övezetből. Ezt a helyszínen lévő katonáknak kell megtenniük, akiknek szembe kell nézniük azzal a kockázattal, hogy életükkel fizetnek érte.”
Ezen a ponton Barak hozzátette, Izrael „mindent megtesz a nemzetközi jog betartása érdekében”, ugyanakkor „nem tudja garantálni, hogy nem lesznek járulékos veszteségek”.