Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Xavi számára megtisztelő, ahogyan a Barcelona játszik a Bajnokok Ligájában

Xavi nagyon elégedett azzal, amit jelenleg lát a Barcelonától, mely szintén jól kezdte a Bajnokok Ligáját, de ez csak az út legeleje.

További Hírek

Ennek a négy játékosnak a nevét tette le Xavi Laporta asztalára, őket akarja leigazolni a Barcához

Szombaton játszotta első mérkőzését a Barcelona Koeman nélkül, a csapatot at ideiglened edző, Sergi Barjuan vezette. 

Xavinak nem lesz gondja Piquével a Barcában

Xavi érkezésével az elmúlt nehézkes időszak után újdonságok elé nézhet a Barca csapata.

Ők lehetnek Xavi első igazolásai a Barcelona edzőjeként

Bár a korábbi középpályás érkezését még be sem jelentették, a spanyol sajtó tényként kezeli, valamint azt is, hogy ez a két játékos lesz Xavi első szerződtetésre a katalánoknál.

Íme Xavi négy alappillére a Barca újraélesztéséhez

Xavi úgy véli, hogy a jelenlegi csapat sokkal magasabb szinten is képes teljesíteni, mint amit eddig mutatott; csodálatos játékosokból áll a csapat, és szeretné, ha képes lenne "formálni" őket.

Jelenlegi klubja nagyon nem akarja, hogy Xavi a Barcelona edzője legyen

Az Al-Sadd közleményt tett közzé a közösségi oldalain, amelyben emlékeztetett arra, hogy Xavi Hernandez kétéves szerződéssel rendelkezik.

Jelenlegi klubja a szurkolókon keresztül gyakorol nyomást Xavira

Az Barcelona korábbi középpályása az elsöprő favorit Ronald Koeman utódjának a kispadra, azonban jelenlegi klubja, a katari Al-Sadd nagyon nem szeretné, ha távozna.

Xavi ma találkozik a katari főnökeivel

Xavi 2015 májusában csatlakozott az Al-Saddhoz játékosként, a szerződése edzőként 2022-ig szól, de az érzelmi kötődése fontosabb a papírnál, ezért ma leül beszélni a klubvezetéssel a jövőjével kapcsolatban.

Xavi a Barca edzője akar lenni, ma folytatják a tárgyalásokat

Azzal, hogy a Barcelona röviddel az újabb vereséget követően menesztette Koemant, szinte minden akadály elhárult Xavi kinevezése előtt.

Xavi végre nyilatkozott arról, hogy átveheti-e a Barcelona kispadját

Xavi Hernandez arról álmodozhat, hogy egy nap a Barcelona edzője lesz, és a klubnál sokan bíznak abban, hogy a korábbi legendás játékosuk hamarosan elfoglalhatja a helyét a kispadon.

Xavi újra előtérbe került Barcelonában

Xavi Hernández neve ismét felmerült, mint a holland első számú alternatívája a menesztése esetén, méghozzá egy fontos újdonsággal, hiszen Joan Laporta a héten újra felvette a kapcsolatot Xavival, így helyreállt a kapcsolat, amely mindig is kiváló volt, de az utóbbi hónapokban szüneteltették.