Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Ezt mondta Xavi először a Barcelona edzőjeként

Szinte megváltóként várják a klublegendát a Camp Nou-ban, ami a következő években a munkahelye lesz, immáron edzőként.

Kiderült, meddig írt alá Xavi a Barca edzőjeként

A hivatalos bejelentést követően már azt is tudni, hogy meddig kötelezte el magát a Barcelona edzőjeként a fiatal tréner.

Laporta: Xavi lesz az FC Barcelona következő edzője

Az FC Barcelona igazgatója hivatalosan is bejelentette, hogy Xavi Hernández irányítja majd a klubot.

Hivatalos: Xavit elengedte a klubja, megállapodtak a Barcával

A katalánok sikerrel jártak, Xavi ül le a Barca kispadjára. 

Ma új korszak kezdődhet Barcelonában

A katalánok és az Al-Sadd között folyamatosan folynak a tárgyalások, a barcelonai küldöttek szombaton Xavival együtt szeretnének visszatérni Katalóniába. 

Xavi aláírása pénteken válik hivatalossá

A Barcelona nem adja fel, mindenképpen kell nekik Xavi. 

Xavi tárgyal a Barca nevében a katari sejkkel

Az Al-Sadd elnöke ma fogadja a palotájában a távozását intéző szakembert.

Az első találkozó megállapodás nélkül végződött Xavi ügyében

A Barcelona emberei tegnap Dohába utaztak, hogy megkössék a szerződést az új edzőjükkel, azonban ezzel még várniuk kell. 

A Barca vezetői Xavi képviselőivel tárgyaltak, aztán megjelent egy meglepő közlemény a katari klubtól

Laporta, aki végül nem utazott velük, figyelemmel kíséri a tárgyalásokat.

Még ma este aláírhatja Xavi az új szerződését

A Barca emberei ma este, az Al-Sadd mérkőzése után találkoznak a dohai vezetőkkel.