A személyzet elmondása alapján „mindenkit visznek, senkit sem hagynak hátra”, a munkájuk pedig elengedhetetlen ezekben a nehéz időkben.
A WHO vezetője nehezményezte, hogy még mindig nagyon sok ember hiszi azt, hogy ha beoltatja magát, akkor semmi más óvintézkedést nem kell tennie a vírus ellen.
A WHO ügyvezető igazgatója szívesen használ metaforákat az álláspontja kifejezésére, most is ezt tette.
A WHO újabb 700 ezer ember halálától tart.
Nagyon éles kritikát fogalmazott meg egy ismert holland virológus a WHO vezetőjével, Dr. Tedrosszal kapcsolatban.
Az Egészségügyi Világszervezet jelezte, hogy ismét aggasztó ütemben nő a fertőzöttek száma az öreg kontinensen.
A COVAX eddig mintegy 400 millió adag vakcinát szállított több mint 140 országba.
Aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hogyan kezeli a szexuális visszaélések miatt kirobbant botrányt, így az Európai Bizottság felfüggesztette a WHO kongói programjainak finanszírozását.
A mutálódott variáns összes észlelt esetének mintegy 93 százaléka Nagy-Britanniában fordult elő.
A Világbank és az Egészségügyi Világszervezet által 2018-ban a világjárványokra való felkészülés céljából létrehozott globális testület szerint a világnak nincs meg a kapacitása a jelenlegi világjárvány megszüntetésére vagy egy következő megelőzésére.
Az Egészségügyi Világszervezet főtitkára úgy gondolja, minden eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy legyőzzük a koronavírust.