Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,85 Ft
Euró
395,43 Ft
Font
461,74 Ft
Bitcoin
62,539 $

Király Viktor a házasságáról: így kellett lennie, hogy egy ideig külön legyünk

Elmondása szerint mindkettőjüknek rá kellett jönnie, hogy ha nem vigyáznak, akkor valóban elveszítik egymást. Ezáltal hálás, hogy minden úgy alakult ahogy, mert így időben lépéseket tettek egymásért.

További Hírek

Az Országgyűlés keddi ülésén napirend előtti felszólalásában a Párbeszéd rámutatott, a jelenlegi válság súlyosabb, mint a 2008-as volt, felelősként pedig az Orbán-kormányt nevezte meg a párt.

Brutálisan emelkednek az árak, a megélhetési költségek pedig lassan megfizethetetlenné válnak: noha sokan már otthon sütik a kenyeret, egyre több embernek érdemes ezt fontolgatnia, hiszen szakértők szerint nem elképzelhetetlen, hogy jövőre 2000 forint környékére emelkedik a kenyér ára.

A kormány a "szankciós válságra" hivatkozva jelentette be, hogy egyelőre nem kezdődik el az Országház belső felújítása.

A K&H kkv bizalmi indexe 3 pontról -14-re zuhant, ami túl sok jót nem jelent a kisvállalkozások számára.

A német államfő szerint nagyon mély válság vár az országra, és az állam sem tud mindenben segíteni, ezért a polgároknak kell csökkenteni a kiadásaikat.

A Boston Group ügyvezetője szerint a mindössze néhány egységet működtető, sérülékeny márkák vannak a legnagyobb veszélyben.

A közelmúltban megnégyszereződött azok száma, akik menhelyet keresnek az állataiknak. 

A friss reprezentatív Black Friday kutatásból kiderült, egy átlagos magyar fogyasztó várhatóan 41 ezer forintot költ majd a fekete pénteki akciók során, ez 20%-os növekedést jelent a 2021-es, 34 ezer forintos tervekhez képest.

A miniszterelnök politikai igazgatója a Partizánnak adott interjúban beszélt az aktuális helyzetről, az energetikáról, a geopolitikai helyzetről, valamint arról, hogy mire számíthatunk a magyar gazdaság tekintetében.

Halász János, a Fidesz politikusa hétfőn megismételte a kormány sokat hangoztatott álláspontját, mely szerint továbbra is úgy vélik, hogy nem a magyar kormány válságkezelése, hanem a nyugati szankciók a hibásak a kialakult válságért.