Rémes formában vannak a Vörös Ördögök, akik szerda este a Bayernnel mérkőztek meg a BL-ben.
Az Aston Villa, a West Ham és a Newcastle is megfelelő célpont lehet a Chelsea-től a héten elbocsátott Thomas Tuchel számára a szakértők szerint.
Az új menedzser kinevezéséig az edzői stáb készíti fel a csapatot.
Egy londoni derbi, aminek a végén szét kellett választani a két menedzsert, akik valószínűleg soha nem lesznek barátok.
Thomas Tuchel úgy látja, bár későn tudtak hozzákezdeni a keret megerősítéséhez, végül semmi okuk nem lehet a panaszra.
Thomas Tuchel is kifejtette véleményét a helyzet kapcsán.
Thomas Tuchel, a Chelsea vezetőedzője szívesen lecserélné Romelu Lukakut Robert Lewandowskira, de mindkét üzlet megvalósítása előtt jelentős akadályok állnak.
Bizonytalan a jövője az Chelsea futballklubnak, miután nem csak a tulajdonos Roman Abramovicsot, de az egyesületet is szankciókkal sújtották, azonban a menedzser, Thomas Tuchel megígérte: a végsőkig küzdeni fognak.
A Chelsea játékosa egyetlen mérkőzésen mindössze hétszer ért labdába.
Nagyon nagy vihart okozott maga körül Romelu Lukaku a nemrég közzétett interjújával.
A Chelsea edzője semmit mást nem tartott szem előtt, mint azt, hogy a játékosai megfelelően fel tudjanak készülni a Liverpool elleni rangadóra.