Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,67 Ft
Euró
394,12 Ft
Font
460,89 Ft
Bitcoin
70,663 $

A Chelsea edzője a csapat érdekében hagyta ki Lukakut a Liverpool ellen

A Chelsea edzője semmit mást nem tartott szem előtt, mint azt, hogy a játékosai megfelelően fel tudjanak készülni a Liverpool elleni rangadóra. 

Fotó: EPA/Alessandro di Marco
Sport

Fazekas Kiara Barbara

Szerkesztő

Óriási vihart Romelu Lukaku interjúja, amelyben arról beszélt a Sky Sports-nak, hogy visszatérne Milánóba, ugyanis nem érzi jól magát a Chelsea-nél, mert nem fekszik neki a játékrendszer. Az egyértelmű, hogy nem tudott beilleszkedni, ezt mutatja az a statisztika is, miszerint nem sokat tett hozzá a játékhoz, ugyanis vele is és nélküle is hasonló mutatókkal rendelkezik a csapat. 

Az ESPN kifejti, hogy a Chelsea edzője, Thomas Tuchel ezt azzal magyarázta, hogy a játékos túl sokat volt pályán az Európa-bajnokságon és a Nemzetek Ligájában a belga válogatott tagjaként, azonban egyértelmű volt, hogy nem sikerült beilleszkednie. Thomas Tuchel végül úgy döntött, hogy kihagyja a keretből a Liverpool elleni mérkőzésre, valamint zárt ajtók mögött ülnek le beszélni vele hétfőn Soron kívül Nem sok bolt lesz nyitva az ünnepek alatt, érdemes hamar letudni a bevásárlást

“Úgy határoztunk, hogy elhalasztjuk a döntést, ugyanis ez egy folyamat, amíg megvizsgáljuk a dolgot, valamint az is közrejátszott, hogy megvédjük Romelut [Lukakut] egy elhamarkodott döntéstől, mielőtt beszéltünk volna. El kell olvasnunk a teljes interjút. Nyugodtnak kell maradnunk, és nem szabad elveszítenünk a fejünket” – nyilatkozta az edző a meccs után, aki még azt is hozzátette, hogy azért döntöttek Lukaku kihagyása mellett, hogy teljes mértékben a felkészülésre tudjanak koncentrálni a Liverpool ellen. 

A második helyen álló Chelsea a harmadik helyet elfoglaló Liverpoolt fogadta a Stanford Bridge-en, és úgy tűnik, az edző jó döntést hozott azzal, hogy nem engedte, hogy az interjú felkavarja a csapatot, ugyanis a Chelsea 2-0-ról tudott egyenlíteni, és végül egy pontot szereztek a 2-2-es eredménnyel. A játékosok is támogatták az edző döntését, szinte mindenki egyetértett Tuchellel. 

“A csapatért hozok döntéseket. Meghallgatom a véleményüket, hogy mit gondolnak, majd miután meghallgattam őket, meghozom a döntéseimet. Ez az ő klubjuk, az ő csapatuk, nem dönthetek személyesen a gondolataim alapján. Van egy erős hittel és viselkedési normákkal rendelkező csapatunk, amelyet megvédünk.”

Elmondta, hogy sosem egyedül dönt, rendszeresen leül beszélni öt-hat játékossal, hogy meghallgassa a véleményüket, tisztábban lásson, és stabilabb alapokkal tudja meghozni a döntéseit. A goal.com szerint úgy tűnik, hogy a Chelsea első csapatának többi tagja igyekszik biztosítani, hogy a menedzser ne kerüljön ugyanabba a reményvesztett helyzetbe, mint előtte Maurizio Sarri, Antonio Conte és José Mourinho.

A londoni Kékek az EFC Kupában a Tottenhammel találkoznak, amelyre akár Lukaku is visszatérhet, ha úgy alakul a beszélgetés. A Chelsea-re a bajnokságban is nagy feladatok várnak a következő hetekre, ugyanis először a listavezető Manchester City otthonába látogatnak, utána pedig a Tottenhamet fogadják Londonban.