Nagy Márton állítása szerint 100 milliárd forint hiányzik a költségvetésből emiatt.
A Bloomberg legfrissebb milliárdos ranglistája szerint Colin Huang, a PDD Holdings alapítója lett Kína leggazdagabb embere
Az Európai Bizottság júliusban javaslatot tehet a 150 eurós vámmentességi küszöb megszüntetésére az Unión kívülről érkező csomagok esetében.
A kínai piactérnek négy hónapon belül meg kell felelnie a DSA szerinti legszigorúbb szabályoknak.
Az online piactér már közel sem olyan agresszív a virtuális térben, mint az elmúlt hónapokban.
Úgy berobbant a kínai webshop, hogy sokan már csak onnan rendelnek.
Több bejelentést is kapott a hivatal, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot sejt a háttérben a GVH.
Noha eddig nem igazán érkezett fogyasztói bejelentés a Temu kapcsán, most hirtelen megugrott a panaszok száma.
Korábban az Ecommerce Hungary úgy döntött, magyarországi kontrollt és versenyhivatali vizsgálatot kér a kínai internetes piac új gigásza ellen. Az ügy kapcsán most további részletek láttak napvilágot.
A Z generáció tagjai konkrétan a „Temu áldozatainak” nevezik szüleiket.
A feltörekvő webshopot üzemeltető cég azt állítja, a Temu nem sért sem régiós, sem helyi jogszabályokat működése során.