Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Két taxist is támadás ért – közleményt adtak ki a hatóságok

Két taxist is támadás ért – közleményt adtak ki a hatóságok

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfi ellen, aki a vádirat szerint két taxisofőrt is megtámadott, az egyik járművét pedig el is rabolta. A

További Hírek

A taxisok is megszólaltak a kata-változások kapcsán, ők sem elégedettek

Habár a kata szabályainak módosításáról szóló törvénytervezet legnagyobb nyertesei a taxisok, még ők sincsenek megelégedve a változtatással.

Hétfőtől még drágább lesz taxiba ülni Budapesten, itt vannak az új árak

Hétfőtől már más árak szerint taxizhatunk, ez is költségesebb lesz, mint korábban.

Egyre kevesebb a taxisok száma, mégis kevés a fuvar

Európa-szerte rosszabbodik a taxisok helyzete, egyrészt a covidra vonatkozó korlátozások miatt, másrészt a nagyvárosok is hajlanak arra, hogy csökkentsék a személy- és bérautókat a városközpontban.

Jelentős visszaesés a taxisoknál, az adatok is ezt bizonyítják

A taxis iparág az egyik, amit túlzott mértékben sújtott a koronavírus, az adatokból pedig kiderül, hogy mindez megmutatkozott a vállalkozások számában és eredményeiben is.

A taxisok 30 százalékos emelést akarnak, a Kamara csak 18-ba menne bele

A taxisok tarifaemelést szeretnének, melyről már korábban is volt szó, amikor az üzemanyagok árai elszálltak.