Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Ismételten nyugdíjemelésről tárgyaltak

Varga Mihály pénzügyminiszter egy igen szűkszavú posztban jelentette be, hogy ismételten nyugdíjemelésről tárgyaltak.

Oroszország készen áll, hogy magas szintű tárgyalásokat folytasson az USA-val

Mindez november 29-én, Kairóban valósulna meg, ahol többek között a „stratégiai stabiliásról” tárgyalnának a felek.

A Kreml szerint „nehéz lenne elképzelni” nyilvános tárgyalásokat Ukrajnával

A Kreml manapság azzal vádolja Kijevet, hogy megváltoztatta álláspontját az esetleges orosz-ukrán béketárgyalások kapcsán, s kijelentette, "nehéz lenne elképzelni" a nyilvános tárgyalásokat Ukrajnával.

Borrell: Ukrajna majd eldönti, hogy mikor akar tárgyalni Oroszországgal

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn kijelentette, majd Ukrajna eldönti, hogy mikor kívánja megkezdeni a tárgyalásokat Oroszországgal a háború lezárására.

Ukrajna: addig nem tárgyalunk, míg az összes orosz csapat el nem hagyja Ukrajnát

Ukrajna megismételte korábbi kijelentését, miszerint egészen addig nem fognak tárgyalni, amíg az utolsó orosz csapat el nem hagyja az ország területét, beleértve a 2014-ben illegitim módon annektált Krímet is.

Jelentés: a Kreml titokban sürgeti a Nyugatot a tárgyalásokra

Friss jelentések szerint a Kreml tisztviselői Putyin egyre törékenyebb helyzetét kihasználva titokban arról próbálnak egyeztetni a Nyugattal, hogy mielőbb lezáruljon a háború.

Ennyi lehet a minimálbér 2023-ban

Már alakulnak a tárgyalások a szociális partnerek között annak kapcsán, hogy a minimálbér 2023-ban is megőrizze reálértékét.

Oroszország még nyitott a tárgyalásokra a Kreml szóvivője szerint

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov szerint az ukrajnai "hadművelet" célja változatlan és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ezt diplomáciai úton érjék el.

Jelentés: Törökország tárgyalásokat szervez a háború lezárására

Friss jelentések szerint Törökország most megpróbálkozik azzal, hogy tárgyalásokat szervezzen Oroszország és a nyugati szövetségesek között, a háború lezárása érdekében.

Az orosz és ukrán fél közötti tárgyalások újraindulására számít egy török tisztviselő

Elmondása alapján a nagyobb kérdés az, hogy sikerül-e Oroszországnak és a Nyugatnak megállapodásra jutnia, ugyanis Moszkva ebben bízik.