Kállay-Saunders András és Józan László először ütöttek össze egymással a Sztárboxban vasárnap este.
Le a kalappal Sáfrány Emese előtt, aki igazi profiként készül a Sztárboksz új évadéra, aminek ő lesz az egyik főszereplője.
Október végén rendezik meg a Sztárboksz első mérkőzéseit, de ekkor Schobert Norbi fia még nem lép ringbe.
Egyúttal a legnagyobb kihívást abban látja, hogy „ezt a rozsdás, öreg testet” valahogy formába hozza.
Istenes Bence videóban üzent, kissé elege lett abból, hogy éles kritikával illették őt és edzőjét, noha semmit nem tettek.
Dobos Evelinnek van miért aggódnia, mert Sáfrány Emese eddig messze a legfelkészültebb bokszolónak tűnik
Istenes Bence egy hosszabb videóban üzent Schobert Norbi fiának, ugyanis ő lesz az első ellenfele a Sztárbokszban, és kész „lecsücsültetni” őt, vagyis kiütné.
Már nem kell sokat várnunk a Sztárboksz első mérkőzéseire az RTL-en.
Lábtörés miatt veszélybe került Árpa Attila indulása a Sztárbokszban, de arra is fény derült, hogy Istenes Bence lesz Schobert Norbi fiának ellenfele.
Ugyan sokan támadják a Sztárboksz sztárját, de ezt nem sokan fogják tudni utána csinálni, még a saját generációjából sem.
Elmondása szerint ezzel egy gyerekkori álma válik valóra.