Remek kapcsolatot ápoltak egymással, viszont most eljött a végső búcsú ideje, Silvio Berlusconi örök álomra hajtotta a fejét.
A volt olasz miniszterelnököt tüdőfertőzés és krónikus leukémiájának hirtelen súlyosbodása miatt kezelik a kórházban.
Egy másik kórteremben helyezték el Olaszország leghosszabb ideig hivatalban volt miniszterelnökét.
Továbbra is kórházban van az egykori miniszterelnök.
Mindezt a Szent Rafael kórház által kiadott közleményben erősítették meg, ahol a politikust múlt szerda óta kezelik.
Az egykori kormányfőt többen is meglátogatták ma, többek között a gyermekei és a testvére, akik nagyon aggódnak érte.
Egyes források szerint az egykori miniszterelnök továbbra is éber, illetve minden szükséges kezelést megkap annak érdekében, hogy a vér megfelelő oxigénellátását helyreállítsák.
Azt azonban igen, hogy a 86 éves politikus kórházban van, ahol rendszeresen kap kezeléseket.
A korábbi vádak szerint az olasz politikus megvesztegette a tanúkat.
Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök szentül hiszi, hogy személye jelentheti a megoldást az orosz-ukrán háború lezárására.
Olaszország volt miniszterelnöke, a 85 éves Silvio Berlusconi is csatlakozott a Tiktokhoz a szeptember 25-i időközi választások előtt, írja az AFP.