Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Sajtóhír: Bukarestbe látogat Novák Katalin

Utoljára tizenkét éve, 2010-ben volt hivatalos elnöki szintű megbeszélés a román fővárosban.

A koronavírus-járvány miatt Románia ajánlást adott ki a maszkviselésre az iskolákban

A román egészségügyi minisztérium maszk viselését javasolja az iskolákban.

Nagyon fogynak a románok, egy kisebb megyére való lakosság tűnt el tavaly

Az INS számításai szerint Romániának 2022. január 1-jén 19 millió 38 ezer állandó lakosa volt, 163 600-zal kevesebb mint egy évvel korábban.

Félreolvasott üzenetek miatt két turista azt hitte, hogy az oroszok bevonultak Romániába

Az urs szót USSR-nek látták, így villámgyorsan keresgélni kezdtek a neten, hogy valóban háborús helyzet készül-e az országban.

Rakéta makettel a hátsó ülésen furikázott egy katonának öltözött román férfi (videó)

A kabriójával tett útja során még katonaindulókat is hallgatott.

A Kolibica-tóba zuhant egy kisrepülőgép, a pilóta életét vesztette (videó)

Az utas sérüléseket szenvedett, ám a pilóta életét vesztette.

Alig két héttel a felújítás után megrongálták a kolozsvári Szent Mihály-templom üvegfestményét

A torony alatti egyik festett üvegablakot vasrúddal törték be az elkövetők, azt remélve, hogy az így keletkezett nyíláson az épületbe jutva értékeket tulajdoníthatnak el. 

Több mint 200 Lidl áruházat bírságoltak meg élelmiszerbiztonsági szabálysértés miatt Romániában

Az ellenőrök többek között penészes élelmiszereket, koszos kirakatokat és hűtőket, valamint poros és rozsdás polcokat találtak.

Látványos tornádó alakult ki Románia déli részén (videó)

Több helyen kiadós felhőszakadással kísért zivatarokat hozott magával, károkról és sérültekről azonban nem érkezett hír.

Tanári fizetés: Magyarország szomszédjában sem jobb a helyzet

Az adatok szerint a Popeyes gyorsétteremeibe, valamint a Lidl boljaiba jelentkezőknek is jobb fizetést kínálnak.