Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Az MSZP szerint az új energiaügyi minisztérium nem hoz semmi változást

Az MSZP szerint az új energiaügyi minisztérium nem hoz semmi változást

A párt úgy véli, hiába hozzák létre az energiaügyi minisztériumot, hiszen a rezsi továbbra is nagyon drága lesz mind a családoknak, mind pedig a vállalkozásoknak.

További Hírek

A kisebb lakásban élők is borsos rezsiszámlát kaphatnak kézhez

Sok fogyasztó azt gondolhatta, hogy ha kisebb lakásban él, akkor a rezsiköltségek sem emelkednek úgy, mint másoknál: ez azonban nem feltétlenül igaz.

A magyar celebeket is megviseli a rezsiemelés, számukra is nehéz lesz a következő időszak

A magyar celebek sem maradtak ki a rezsiemelésből, ráadásul sokuk a vendéglátásban is tevékenykedik.

A nyugdíjasok kénytelenek visszamenni dolgozni a rezsiemelés és az elszálló infláció miatt

Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a magyar nyugdíjasok, ugyanis a kormány megnövelte a rezsiköltségeket, az infláció pedig az egekben, így olyan nyugdíjasok is rákényszerültek a munkavállalásra, akik az átlagnál magasabb összegű nyugdíjat kapnak havonta.

A Mi Hazánk kompenzációt követel a kormánytól a megnövekedett rezsiköltségekkel küzdő szociális intézmények számára

A rezsiemelés mindenkit érint, a párt pedig most azt követeli a kormánytól, hogy kompenzálja a szociális intézmények megnövekedett költségeit.

Íme egy trükk, amivel spórolhatsz a fűtésen

A rezsiemelés miatt kifejezetten aktuális a tipp.

Havi 50 ezer forintos támogatást ad dolgozóinak egy celldömölki cég a rezsiemelés miatt

Egy celldömölki székhelyű, Tapolcán is telephelyet működtető cég szeptembertől egészen február végéig havi bruttó 50 ezer forintos béren felüli juttatásban részesíti dolgozóit.

Elkezdtek reagálni a magyarok a rezsiügyre

Egy kutatás szerint a lakosság saját pénzügyi helyzetének alakulását az előző hónaphoz képest jelentősen rosszabbnak érzékelte.

Felütötte fejét a pánik, egyre több kazánt és napelemet vásárolnak a magyarok

A rezsiemelés miatt van, aki tervezetten, van, aki pedig pánikszerűen szerzi be az alternatív eszközöket.

Átlagosan 27 ezer forintos rezsiemelésre számít a magyar lakosság

Jóval többen aggódnak a szeptembertől érkező közüzemi számlák miatt, mint amennyi háztartást a kormány szerint érinteni fog a rezsiemelés, a többség pedig legalább 20 ezer forinttal magasabb összegű számlákra számít.

Rezsiemelés: ma lejár egy fontos határidő, sok családot érinthet

Alapesetben mindenkinek érdemes lehet “leegyeztetnie”, hogy az új rendszerbe belépve hogyan állt az áram, vagy a gáz esetében.