Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Aggasztó adatok: 20%-kal többen fagytak halálra idén, holott sokaknak otthona is volt

A kihűléses halálozásról szóló adatok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy súlyos problémával állunk szemben, amelyre mielőbb megoldást kell találni.

Az EU arra sürgeti Szudánt, hogy kezdjen párbeszédbe a konfliktusok lezárására

Az északkelet-afrikai országban 2021. október 25-i katonai hatalomátvétel vetett véget a polgári szervezetekkel Omar el-Besir korábbi vezető 2019-es megbuktatását követően kialakított együttműködésnek, a konfliktus pedig azóta csak súlyosabb lett.

Tordai Bence szerint Orbán Viktor elbújt a nép elől

A Párbeszéd politikusa azt mondja, hogy Magyarországon nem adottak a kormányzás feltételei.

200 ezer forint értékű rezsiutalványt javasol a Párbeszéd

Ezt azok a háztartások kapnák meg, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el az átlagbért.

Párbeszéd: a megélhetési válságban a kormány nem segíti az embereket

A Párbeszéd képviselője nem rejtette véka alá véleményét, s kijelentette, a kormány semmit nem tesz azért, hogy segítsen a lakosságnak, miközben minden javaslatot leszavaz, ami elősegíthetné a megélhetési válság súlyosságának mérséklését.

Párbeszéd: nemet mondtak a miniszteri és képviselői fizetések csökkentésére a kormánypártok

A Párbeszéd azt állítja, hogy a kormánypártok nemet mondtak a miniszteri és képviselői fizetések csökkentésére.

A Párbeszéd megpróbálja megakadályozni a kormány új kiemelt beruházásait

A Párbeszéd nem hagyja annyiban, újabb és újabb erőket mozgósítanak.

Egyre több önkormányzat aggódik a gázszámlák miatt

Újabban azt követeli a Párbeszéd, hogy minden önkormányzat kapja meg a szükséges forrásokat.

Emberségesebb adósságkezelést vezetne be a Párbeszéd

A párt szerint "az adósságát mindenkinek meg kell fizetnie, ez tény, (...) de ezt emberséges módon is meg lehet tenni".

45 százalékos béremelést szeretne a Párbeszéd a pedagógusoknak, szerintük nem lehet tovább várni

A Párbeszéd költségvetési módosító javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amely alapján lehetséges a bérrendezés.