Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Rusvai előrejelzése arról, hogy mikor is tetőzhet a negyedik hullám Magyarországon

Ez függ attól is, hogy milyen idő vár ránk az ünnepekkor, mert ha szerencsénk van, akkor a negyedik hullám hamarabb is apadásnak indulhat.

További Hírek

Kásler szerint a magyar egészségügy még mindig nem omlott össze

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere úgy véli, a magyar egészségügyi ellátórendszerben nincsen semmi gond, és az a mai napig nem omlott össze, sőt valószínűsíthetőnek tartja, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is tartani tudják a megfelelő szakmai kondíciókat.

A kórházigazgató szerint a gyógyulást követő hónapokban is jelentkezhetnek tünetek

Bedros J. Róbert, a fővárosi Szent Imre Kórház főigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjút, melyben elmondta, a normális élethez való visszatérés nem csupán az oltóanyagokon múlik, az oltási hajlandóság határozza majd meg a nyitást.

Szlávik szerint ha ilyen ütemben haladnak az oltások, akár nyárra elérhetjük a nyájimmunitást

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szombati nyilatkozatában úgy fogalmazott, amennyiben az oltásokat sikerül a megfelelő ütemben beadni, úgy akár már nyárra elérhetjük a nyájimmunitást.

Egy egészséges, 34 éves férfi intenzívre került az AstraZeneca-oltás után

Egy fitt és egészséges 34 éves férfit az AstraZeneca vakcinájával oltottak be, ám az oltást követően vérrögök alakultak ki szervezetében, emiatt pedig az intenzív osztályon kellett kezelni. Szerencsére már kiengedték a kórházból, ám a férfi a történtek ellenére is ajánlja az oltást.

Drasztikusan emelkedett a koronavírus okozta elhalálozások száma a világban

Az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb adatai alapján az elmúlt héthez képest 11 százalékkal többen hunytak el koronavírus-fertőzésben világszerte.

Egy finn ápolónő rájött, hogyan lehet még több adagot kinyerni az injekciós üvegekből

Egy finn ápolónő felvette a harcot az orvosi pazarlással, és rájött, hogy milyen módszerrel lehet a lehető legtöbb adagot kinyerni a koronavírus elleni oltóanyagok injekciós üvegeiből.

A Moderna koronavírus elleni vakcináján alapuló HIV-oltás ígéretes eredményeket mutat

A Moderna koronavírus elleni oltóanyagán alapuló új, HIV-oltás 97 százalékos hatékonyságot produkált az első fázisú klinikai vizsgálatok során.

Gulyás Gergely szerint akár 4,4 millió embert is be tudunk oltani április végéig

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy véli, a keleti vakcináknak köszönhetően e hónap végéig akár 4,4 millió embert is be tudunk oltani, s kijelentette, nem lát komoly kockázatot az iskolák április 19-i nyitásánál.

Kiderültek a konkrét adatok az AstraZeneca vakcinájának vérrögképződéses eseteiről

Az AstraZeneca által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyag az elmúlt hetekben komoly aggodalmat okozott világszerte, miután több országban is vérrögképződést tapasztaltak a pácienseknél az oltást követően.

Soron kívüli oltásért tüntetnek a brazil prostituáltak

A délkelet-brazíliai Belo Horizonte város prostituáltjai egy héten át sztrájkoltak, azt követelve, hogy őket is vonják be azon frontvonalban dolgozók közé, akik prioritást élveznek az oltási tervben.