Az árát nyugta nélkül visszaadják az üzletlánc bármelyik boltjában.
Ezen okok miatt kivonták a forgalomból a fogyasztási cikket.
A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el a terméket.
A belga cég teljesen leállította a termelést, több országba is szállíthattak a fertőzött termékekből.
Két olyan chipes is listára került, amiket visszahívtak és kivontak a forgalomból.
A hetek óta tartó kánikula miatt a kiszáradt növényzet a legkisebb szikrától is lángra lobbanhat, így a hatóság belterületen is zárt égésterű eszközök használatát javasolja.
Egy kifejezetten népszerű étrend-kiegészítő termék forgalmazását tiltotta meg a Nébih, miután kiderült, hogy valójában nincs betegségmegelőző és gyógyító hatása.
Súlyos higiéniai hiányosságokat és az állattartásra vonatkozó jogszabálysértéseket tártak fel a Nébih szakemberei egy békés megyei kistermelő ellenőrzése során.
A Nébih kéri a vásárlókat, hogy a 017899 tételszámmal rendelkező terméket ne használják.
A hivatalos tájékoztatás szerint érzékszervi elváltozás miatt van szükség a visszahívásra.
Feltehetően csontszilánk jelenléte miatt visszahívták a terméket, amiről részleteket is közöltek.