A KSH keresetstatisztikái alapján megtudhattuk, pontosan mennyi volt az átlagos bérük bizonyos szakmákban dolgozó embereknek 2019-től 2021-ig.
Az elmúlt idők során jelentősen megszaporodott azon munkavállalóknak a száma, akik kiégéssel küzdenek, melyen a jelenleg világunkat uraló koronavírus-járvány egy cseppet sem segített.
A védekezést megcélzó intézkedések következtében több tízezren maradtak állás nélkül a vendéglátóipari és turisztikai szektorban, azonban a feldolgozóiparban ősszel egyre nagyobb munkaerőigény jelentkezett.
Mindig érdekes látni, hogy miképpen alakulnak ezek a számok Magyarországon. Ezúttal egy igen éles különbséget tapasztalni, ami jól prezentálja a helyzetet.
Mindössze egy darab négy napos hétvégével számolhatunk a jövő év során, valamint öt darab pihenőnapunk is hétvégére fog esni, miközben 2021 egy hosszú hétvégével indul
Mindez, ha nem lenne elég, még instruálja is a vadászgép pilótáit, hogy hogyan is álljanak a levegőben, miközben egészen közelről
Ez egy érdekes kérdést jelent, ami sokak számára lehet fontos, hiszen a koronavírus ideje alatt rengetegen kerültek home office-ba, tehát otthonról végzik a munkájukat.
A koronavírus-járvány globális elterjedése a munka világában is gyökeres változásokat hozott: a társadalmi távolságtartás betartása érdekében számos helyen átálltak a home office, vagyis otthoni munkavégzésre, távol bármilyen irodahelységtől.
Az elmúlt hónapok történéseinek következményeképp számos vállalat létszámleépítésekbe kezdett, aminek eredménye a most közölt friss adatokban már egyértelműen látszik.
Az ITM közlése szerint a program akár 70 ezer ember újbóli elhelyezkedését is elősegítheti.
Az Ausztriába tartó magyar dolgozóknak túl sokat kell várniuk a határátlépésre, ezért szerdától egy új átkelőt is megnyitnak számukra.