Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,61 Ft
Euró
393,23 Ft
Font
459,88 Ft
Bitcoin
70,117 $

További Hírek

Egy igazi álomautóval közlekedett Salgótarjánban Győzike, ráadásul kabrió változatban, ami nagyon ritka Magyarországon.

Fogalmazzunk úgy, hogy jelentős az anyagi kár, és Lando Norris először észre sem vette, mit csinált.

Lando Norris kellően határozottan érkezett meg a csapattársa, Oscar Piastri nyakára Kanadai Nagydíjon, majd azzal a lendülettel meg is előzte őt.

Oscar Piastri még mindig tanulja a Forma-1-et, aminek ára van, néha mindez szó szerint is értendő, mint azt láthatjuk a Kanadai Nagydíjon.

A McLaren fiatal versenyzője túlságosan is közel került a Bajnokok Falához pénteken a Kanadai Nagydíj első éles napján.

Lando Norris érezte már magát ennél kényelmesebben is a McLaren-Mercedesben, a róla készült felvételek sokat elárulnak.

Lando Norris és Charles Leclerc akár csapattársak is lehetnek a jövőben, sosem tudni, hogy mit hoz a jövő.

Hamar megpecsételődött Lando Norris sorsa a Spanyol Nagydíjon, amit a harmadik rajthelyről kezdhetett meg.

Nem volt túl elégedett George Russell, amire káromkodással reagált, miután úgy érezte, a McLaren versenyzője hibázott.

Nem lehet azt mondani, hogy Piastri unatkozott volna Monacóban, már a startja is nagyon izgalmas volt.