2023-ban több mint 280 ezren döntöttek úgy, hogy jegyet váltanak az éjszakai vonatokra.
A Gyermekvasút még mindig nagyon érdekes lehetőségeket kínál a kirándulóknak.
A BKK hivatalos közleményét követően a MÁV-csoport pontosítást adott ki, amiben egyértelművé tette a helyzetet a Budapest-bérletek kapcsán.
A HÉV például valamennyi vonalán december 31-én egész éjszaka közlekednek a szerelvények,
Időközben kiderült, hogy összesen kilenc vasúti kocsi siklott ki Nagymaros és Verőce között.
Az év utolsó napján jelentősen megnövekszik az utasforgalom, így érdemes időben megtervezni az utazásokat az alábbi információk figyelembevételével.
A MÁV hivatalos tájékoztatása szerint további járatokkal bővült a "grafikus" helyfoglalási rendszer,
A MÁV rengeteget dolgozik azon, hogy felhívja az emberek figyelmét a vasúti átjárók veszélyeire, és úgy tűnik, ez nagyon is működik.
A Máv jelentése szerint nem működik az OTP SimplePay kártyás fizetés a MÁV alkalmazásban és az Elvirában
Jobb, ha minden érintett időben értesül a változásról.
Remek lehetőséget kínál a Máv-Volán csoport a Dunakanyarnál.