A magyar kormány megerősítette, hogy valószínűleg szombattól nyithatnak újra a teraszok, miután pénteken minden bizonnyal el fogjuk érni a 3,5 millió beoltottat, vagy legkésőbb hétvégén.
Gáspár Győzi büszke lehet a lányára, aki valóban egy természetes nő, több nyelven folyékonyan beszél, és közben a saját útján halad előre.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere elmondása szerint jóhiszemű a kormány azon döntésével kapcsolatban, hogy este 11 óra után be kell zárni a szórakozóhelyeket, mivel az ember 11 után már nem foglalkoznak a járványügyi védekezéssel
Az elmúlt hét nap alatt majdnem megduplázódott azoknak a száma, akik gépi lélegeztetésre szorulnak hazánkban a koronavírus okozta súlyos szövődmények miatt.
Dr. Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának egyetemi tanára és az Emberi Errőforrások miniszterének tanácsadója úgy véli, a napi több százas nagyságrendű fertőzési szám nem fog csökkeni a közeljövőben.
Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont virológusa úgy véli, Magyarországon „brutálisan” tombol a járvány a többi európai országhoz képest
Eléggé nagy az érdeklődés itthon az influenza elleni vakcina iránt, amelyet idén is októbertől közepétől kezdődően szállítanak ki a rendelőkbe a háziorvosoknak.
Szerdához viszonyítva ismét radikális módon megemelkedett az újonnan beazonosított COVID-19 páciensek száma hazánkban, amiből tökéletesen látszik, hogy a járvány második hullámának intenzitása továbbra sem csillapodott.
Hajdú Péter elvesztett egy számára nagyon fontos személyt, aki már nem lehet vele többé. Érzelmes szavak a magyar média-üzletembertől.
A Magyar Állami Operaház legfrissebb közleményéből kiderült, hogy a nagy sikerű bemutatók után a koronavírus-betegek növekvő esetszámaira hivatkozva felfüggesztik a balettek és operaestek megtartását.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Infektológiai Osztályának főorvosa úgy fogalmazott szerdán az M1-nek, hogy az esetek negyven százalékában, vagyis majdnem minden második koronavírus-fertőzött esetében hosszú távú tünetek jelentkeznek.