Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Szijjártó nagy bejelentéssel kezdte a hétfőt a repülőtéren

Szijjártó Péter bejelentette, hogy egy újabb országgal kötöttek kétoldalú megállapodást, melyek értelmében keddtől Törökországba is karantén, illetve tesztkötelezettség nélkül utazhatnak a magyar oltottak.

Szlávik szerint nagyon veszélyes dolog kihagyni a második oltást: „El kell menni a második oltásra”

A neves és elismert szakértő a TV2 stúdiójában beszélt arról, hogy ez mennyire fontos, hiszen vannak, akik azt tervezik, hogy a második adagot már nem adatják be maguknak.

Fél évig volt szökésben a veszélyes szexuális ragadozó, Romániában fogták el

161 nappal azt követően, hogy ledobta magáról a nyomkövetőt és elhagyta szentendrei házi őrizetét, elfogták a rendőrök J. Attilát Romániában, aki azóta már egy fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe került.

Már itt van a küszöbünkön a nyári idő, és most tényleg

Véget ér a hideg időszak, még ha erre sokat is kellett várnunk, és hirtelen közel 30°C körül is alakulhat a levegő maximum hőmérséklete.

Alig maradt megtakarítása a magyaroknak, harmaduknak mindössze egy hónapra elegendő van

A koronavírus-járvány szinte mindenkit negatívan érintett pénzügyileg, amely Magyarországon a családi tartalékok terén is megmutatkozik.

Mégsem igazak a hírek, nem lehet még mindenkinek Pfizerre regisztrálni

Cáfolta a Koronavírus Sajtóközpont, hogy mindenki számára megnyílik a lehetőség az amerikai Pfizer és a német BioNTech által fejlesztett koronavírus-vakcinára való regisztrációra.

Ez gyors volt, megvannak a magyarellenes provokáció feltételezett elkövetői

Vasárnap jelentették, hogy elfogták a beregszászi magyarellenes provokáció feltételezett elkövetőit, akik orosz megrendelésre dolgoztak.

Így állunk most az oltásokkal: május 9.

Nézzük meg egy kicsit közelebbről, hogyan is állunk jelenleg az oltásokkal Magyarországon, ahol már lassan 5 millióan regisztráltak vakcinára.

Időjárás idehaza hétfő estig: jön a nagy a meleg

Különösen örülhetünk, mert hétfőn akár 27°C is lehet a levegő maximum hőmérséklete.

Magyarország egyre inkább padlóra küldheti a vírust, aminek nem szabad újabb esélyt adni

Galgóczi Ágnes is kiemelte, hogy Magyarország a védekezésnek, az intézkedésnek és az oltási programnak köszönhetően már lazíthat, de ébernek kell maradnunk.