Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Megvan a magyar válogatott kezdő tizenegye Franciaország ellen

Kihirdette Marco Rossi azt a tizenegy játékost, akik kezdőként lépnek pályára délután háromkor a francia válogatott ellen.

Késni fog a védettségi alkalmazás frissítése

Hiába jelentették be, hogy június közepén megújulhat a mobil applikáció, a frissítés egyelőre nem történt meg.

Kiderült, milyen tankolási szokásai vannak a magyaroknak

A magyar autósok több mint 50 százaléka főként drágább, prémium kategóriás üzemanyagot választ, minden hatodik sofőr kizárólag ilyet tankol.

Lassan 4,4 millióan vannak, akik a második oltásukat is felvették

Folyamatosan nő az oltások száma, többek között a második adagokat illetően is, amiket a többség ugyanúgy felvesz, mint az első esetében.

Figyelem: mától egy hónapig szünetel a forgalom a Nyugati pályaudvaron

A mai naptól kezdődően egy hónapon át szünetel a forgalom a Nyugati pályaudvaron Budapesten.

Így változott megyénként a koronavírus-fertőzöttek száma péntekre – 6.18.

Továbbra is kedvezően alakul a COVID-19 járvány alakulása Magyarországon, egyetlen nap leforgása alatt ugyanis az előző napi átlagokhoz képest szintúgy száz körüli koronavírus-pácienst azonosítottak.

Képeken a 81-es főúton, Mezőörsnél történt hatalmas baleset

Azután, hogy több gépjármű is összeütközött, a helyszínelők eltakarították a roncsokat, és újra zavartalanul haladhatott estétől a forgalom.

Részegen akadt fenn egy sofőr kamionjával a síneken

Olyan helyen próbált meg átkelni egy kamionos ittas állapotban a síneken, ahol nem is szabadott volna ezt megtennie.

Sodrófával üldözte haragosa gépkocsiját egy férfi

Büntetőeljárást indítványoztak azzal a férfival szemben, aki sodrófával támadta meg a haragosát szállító gépjárművet.

Marco Rossi szerint elsősorban a fejlődés lesz a fontos a franciák ellen

A szombati Magyarország-Franciaország mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Marco Rossi arról beszélt, hogy csak tökéletes teljesítménnyel lehet elérni jó eredményt holnap, míg Loic Nego örül, hogy ismét találkozhat régi barátjával.