Minden eddiginél nagyobb keletje van a jól kamatozó magyar állampapíroknak.
A második nemzetiség megadásának lehetősége akár a nyelvhasználati jogokra is hatással lehet.
Az Európai Bíróság főtanácsnoka jó hírrel szolgált az Ausztriában dolgozó magyaroknak, mely szerint az ország nem fizethet kevesebb szociális ellátást a magyar munkavállalók számára sem.
Horvátország mindig is közkedvelt úti cél volt a magyarok számára, ám tavaly kétszer annyian keresték fel az üdölő-paradicsomot.
Tavaly év végéig majdnem 88 ezer otthonfelújítási támogatás iránti igény érkezett a Magyar Államkincstárhoz, ezzel pedig a folyósított támogatások összege a 128 milliárd forintot is meghaladta.
A panellakások népszerűsége igencsak megugrott idén januárban, leginkább a fővárosban és a megyeszékhelyeken, a tavalyi mértékhez képest jelentősebb a vásárláson gondolkodók száma.
Magyarország és Oroszország jó kapcsolata lehetővé teszi, hogy az oroszok segítséget nyújtsanak az Almatiban ragadt magyarok evakuálásában.
Egyre több magyar vált elektromos autóra, és ez a számokból is tisztán kivehető.
Úgy tűnik, hogy a magyarok nagyobb részétől távol áll az a szokás, hogy visszaviszik a kapott ajándékokat a boltokba.
Kissé meglepő, hogy ez az eredmény Magyarországon született, ezzel együtt viszont hatalmas előrelépést jelent a tudatosabb életmód felé.
Egy érdekes felmérés szerint 2021-ben csaknem a harmadával többet tettek félre havonta a magyarok, akik igyekeznek spórolni.