Egy főt könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba, míg egy másik személy eltűnt, a hatóságok továbbra is keresik.
2012-ben rendeztek utoljára ötkarikás játékokat az Egyesült Királyság fővárosában.
Curtis élvezi az életet, és időről időre az egyik kedvenc hobbijának, a szivarozásnak hódol, mely Londonban is nagy divat.
Egy fiatal férfit gyanúsítanak azzal, hogy Londonban lövöldözött, melynek során két gyermeket is megsebesített.
A sérültek között van egy hétéves kislány is, egyelőre nem tudni, kik adták le a lövéseket Londonban.
Az eset még december 29-én történt és a rendőrség szerint nem volt annyi uránium a csomagban, amelynek egészségkárosító hatása lehetett volna.
Asake Brixtonban lépett fel, amikor tömegzavargás tört ki, melynek hatására négyen olyan súlyosan megsérültek, hogy kritikus állapotban szállították őket kórházba.
Jelentős vagyont foglaltak le a hatóságok, ám a férfit óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Az elmúlt időszakban több hasonló, erőszakos eset történt a brit fővárosban, novemberben legalább négy fiú lett késelés áldozata, ketten életüket vesztették.
Sarka Kata gyakorlatilag mindig trendi, csinos és rendkívül ügyesen válogatja össze a napi szettjeit, és ez Londonban sincs másképp.
Szeptemberben legalább 9 érdeklődő jutott egy kiadó szobára, az árak pedig 17 százalékkal emelkedtek 2020 őszéhez képest.