Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Balog Zoltán lemondott a zsinati elnöki tisztségéről, püspökként marad az egyháznál

Bevallása szerint súlyos politikai hibát vétett, boszorkányüldözésnek nevezve a történteket.

Minden hivatalos programját lemondta Novák Katalin

Miután hétfőn hivatalosan is lemondott, a hivatalos programjait is lemondta a korábbi államfő.

Létrejött egy kezdeményezés, amellyel megmentenék Novák Katalint

Lemondásának bejelentése után nem sokkal létrejött egy Facebook-oldal azzal a címmel: „Kiállok Novák Katalin mellett”. Az ott megjelent bejegyzést többek között Novák Katalin korábbi főnöke, Balog Zoltán is megosztotta.

Lemond képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről Varga Judit

A volt igazságügyi miniszter közleményt tett közzé.

20 ezer rajongót haragított magára Lionel Richie

A rossz időjárás miatt később kezdődött volna a koncert, ám egy órával az eredeti kezdési időpont után Lionel Richie a rajongók legnagyobb felháborodására lemondta a fellépést.

Mark Rutte a politikának is búcsút int, miután összeomlott a holland kormány

A holland miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy lemond az ország kormánypártjának vezetői tisztségéről, ezzel együtt pedig távozik a politikából is.

Már Hollandia kormányfője is lemondott, indul a dominó

Egyre több ország kormányfője mond le, legutóbb Hollandia első embere, Mark Rutte döntött úgy, hogy beadja a lemondását.

Náci megjegyzései után lemondott a szélsőjobboldali finn gazdasági miniszter

Mindössze 10 nappal azután, hogy hivatalba lépett, náci megjegyzései miatt lemondott Finnország szélsőjobboldali gazdasági minisztere.

Hivatalos: lemondott a fővárosi állatkert megvádolt operatív igazgatója

Már nem Szabó Roland a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója.