Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Leállás jön az OTP Banknál, több szolgáltatás sem lesz elérhető

Leállás jön az OTP Banknál, több szolgáltatás sem lesz elérhető

Az OTP Bank újabb, előre tervezett leállást jelentett be 2025 szeptemberének végére, aminek célja a rendszerek fejlesztése és a felhasználói élmény javítása.

További Hírek

Leállást jelentett be az egyik hazai nagybank, több szolgáltatás sem lesz elérhető

Többek között a DirektNet és a mobilapp sem lesz elérhető négy órán keresztül.

Aggasztó a helyzet, újabb osztályok állnak le a Szent János Kórházban

Már több osztályon sem tudják fogadni a II. kerületi betegeket a Szent János Kórházban.

A Vodafone kompenzálja ügyfeleit a keddi leállásért

A szolgáltató közlése szerint a Vodafone TV szolgáltatás előfizetőit érintette leginkább a leállás.

Mégsem függesztették fel a gödi Samsung gyár éjszakai működését

Ez pedig azért furcsa, mert a napokban született egy környezetvédelmi határozat épp ennek kapcsán.

A Samsung gödi akkumulátorgyára leáll éjszakára

Túl hangos a gyár, így éjszakánként nem működhet.

93 év után leáll Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata

Bige László elnök-vezérigazgató, a vállalat tulajdonosa közölte a hírt, miszerint Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata, a Nitrogénművek befejezte a termelést.

Karbantartás miatt leállás lesz a Magyar Postánál – részletek

Sem a posta.hu felülete, sem pedig bizonyos szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.

Érdemes készülni: leállás lesz a Nemzeti Mobilfizetési Rendszernél

Szeptember 9-én több órán át nem lesz elérhető a rendszer.

Az amerikai gyógyszerhiány még éveken át hatással lesz a rákkutatásra

Az Egyesült Államokban jelenleg a történelem legsúlyosabb rákgyógyszer hiánya van.