Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Eltört a Liverpool sztárcsatárának a lába – hónapokra dőlhet ki

Eltört a Liverpool sztárcsatárának a lába – hónapokra dőlhet ki

A Liverpool megerősítette, hogy Alexander Isak súlyos sérülést szenvedett a Tottenham elleni mérkőzésen, miután a svéd csatár bal lábában törést állapítottak meg az orvosi vizsgálatok.

További Hírek

Kikapott a Hertha a Bayerntől, Dárdai így próbálja összetartani a csapatot

Miután vasárnap kikaptak a Bayern München otthonában, Dárdai Pál vezetőedző lelkesítő beszédet mondott a csapatnak a pálya közepén. Ezt mondta.

Xavi: a 15 éves Lamine Yamal történelmet írhat a Barcában, mint Messi

Az edző rendkívül elismerően nyilatkozott a mindössze 15 éves játékosról, aki szombaton lépett először pályára, ezzel pedig a klub legfiatalabb debütálója lett.

Ancelotti: Viniciust igazságtalanul büntetik a játékvezetők

Carlo Ancelotti úgy fogalmazott, az a 10 sárga lap is azt mutatja, hogy Viniciust igazságtalanul büntetik a bírók.

3-0-ról egyenlített ki a Tottenham a Liverpool ellen, mégis kikaptak

A Tottenham egy több mint nehéz időszakot él meg, és úgy tűnik, Conte idő előtti menesztése nem volt a legjobb ötlet, bár legutóbb 3-0-ról egyenlítettek a Liverpool ellen.

Elmaradt a csoda, a Bayern ellen is kikapott Dárdai csapata

A Hertha sokáig bírta kapott gól nélkül a Bayern München otthonában, végül azonban pont nélkül távoztak.

Óriási helyzetek és hatalmas mentések, nyert a Manchester United

A Manchestert United számára létfontosságú volt megszerezni a 3 pontot az Aston Villa ellen a Premier League dobogós helyezése miatt.

Legyőzte a Fulham-et a Manchester City, már nem az Arsenal vezeti a bajnokságot

A Fulham legyőzésével már a Manchester City vezeti az angol bajnokságot, nem az Arsenal.

Súlyos kritikát fogalmazott meg Solskjaerral szemben volt manchesteri játékosa

A Manchester United volt játékosa, Marcos Rojo szerint Ole Gunnar Solskjaer csak azért tette mindig a kezdőbe Harry Maguire-t, mert rekordösszeget fizetett ki érte.

Teltház előtt játszik hétfő este az Újpest a Ferencváros ellen az NB 1-ben

A hangulatra biztosan nem lesz panasz az Újpest-Fradin, melynek idejére megtelik a Szusza Ferenc Stadion.

NB 1 góllövőlista: Varga mindjárt 30 gólós

Varga nagyot megy a Paks színeiben, nincs messze attól, hogy 30 gólos legyen az NB 1-ben.