Továbbra is mélyen kell a zsebünkbe nyúlni ahhoz, hogy Budapesten béreljünk lakást.
Ugyan májusban a fogyasztói árak 21,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit, egy hónap alatt átlagosan 0,4%-kal csökkentek.
A KSH legfrissebb adatai szerint áprilisban 4 millió 710 ezer volt a foglalkoztatottak száma.
A KSH által kiadott legfrissebb adatok szerint március hónapban pár ezer forint híján 580 ezer forint volt a bruttó átlagkereset Magyarországon.
Átlagosan 24%-os volt a különbség a fogyasztói árak tekintetében áprilisban,mint egy évvel ezelőtt.
Válság ide vagy oda, sok ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma az előző hónapban Magyarországon.
Emellett kiderült, hogy a fővárosban, Pest megyében és a Közép-Dunántúlon is magasabb összeget kapnak a nyugdíjasok, mint a dél-alföldi régióban élők.
Ez alapján a pilóták keresnek a legjobban, míg a sor végére – meglepő módon – a teherautó-sofőrök kerültek.
Fontos adatokat tett közzé a KSH, prezentálván azt is, mennyivel nőttek az élelmiszerárak az előző hónapban tavalyhoz képest.
Noha szakértők szerint ez egyelőre előzetes adat, meglátásuk szerint a következő negyedévi jelentés sem fog drasztikus országos árcsökkenésről tanúskodni.
A kiadott hivatalos adatok szerint több mint 73 ezer forinttal nőtt a bruttó átlagos bér.