Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

38 méter hosszú alagutat épített a házához az esztergomi robbantó

A főügyészség szerint az elkövető szándéka kétséget kizáróan az intézkedő rendőrök életének kioltására irányult.

Bűncselekménynek minősül, ha a tüntetők füstgránátot hajítanak a rendőrök felé

A Központi Nyomozó Főügyészség egy hivatalos közleményben emlékeztetett, még mindig bűncselekmény a rendőrök felé füstgránátot hajítani.

Vádemelés történt Schadl György, Völner Pál és társaik ellen

A hivatalos ügyészségi tájékoztatás szerint vádat emeltek Schadl György, Völner Pál és társaik ellen korrupciós bűncselekmények miatt.

A vádak szerint Horváth Csaba több millió forintot zsarolt ki egy cégtől

A helyi parkolási botrány kapcsán azzal gyanúsítják Horváth Csabát, Zugló polgármesterét, hogy több millió forint kifizetésére vett rá egy céget.

Korrupciógyanú miatt vettek őrizetbe egy rendőri gazdasági vezetőt

A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője jelentette be, hogy korrupciógyanú miatt őrizetbe vettek egy rendőri gazdasági vezetőt, akinek megbízását azonnali hatállyal visszavonták, egy osztályvezető-helyettest pedig felfüggesztettek a beosztásából.