Azok, akik már egyszer elkapták a koronavírust, általában hat hónapon belül nem fertőződnek meg újra, ezzel szemben az idősebbek hajlamosabbak lehetnek a reinfekcióra.
Sokak célpontja az ország, amit a koronavírus miatt szinte teljesen elzártak a külföldiekről, és most 100 nap után újabb koronavírus-haleset történt.
Péntek reggel Magyarország miniszterelnöke a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában beszélt a jelenlegi járványhelyzetről, valamint arról, miként tervezi a kormány megoldani a második hullámmal kapcsolatban felmerült problémákat.
Úgy tűnik, hazánkban teljesen ingyen lehet magunkat teszteltetni abban az esetben, ha kezelőorvosunk szerint COVID-19 fertőzésre utaló tünetekkel rendelkezünk.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy mikor érkezhetnek meg az első koronavírus-oltások széles körben, vagyis amikor azokat már tömeges módon adják be világszerte.
Kiürítették a Szent Benedek Középiskola kollégiumát, valamint felfüggesztették az oktatást az intézményben, mivel pozitív COVID-19 tesztet produkált két diák és egy pedagógus.
A legfrissebb hivatalos közleményből megtudhattuk, hogy Magyarországon újabb rekordok dőltek meg, mivel egyetlen nap alatt összesen 941 személyről derült ki, hogy hordozzák a COVID-19 fertőzés kórokozóját.
Noha az ország minden pontján kötelező a szabályok szerint előírt maszkviselet, Budapesten mától már büntetik is azt, aki nem, vagy nem megfelelően hordja az orrot és arcot eltakaró maszkokat.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az egészségügy felkészülten várja az új betegeket, ám továbbra is fontos lenne, hogy mindenki betartsa az érvényben lévő járványügyi szabályokat.
Abban az esetben, ha a háziorvos rendeli el a tesztelést, biztosan nem kell kifizetni a koronavírus-teszt árát.
Az elmúlt nap folyamán is tovább emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma az országban, miközben hatan életüket is vesztették a vírusfertőzés következtében.