Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Koronavírus – csak a 65 év feletti korosztálynál gyakori az újrafertőződés

Koronavírus – csak a 65 év feletti korosztálynál gyakori az újrafertőződés

Koronavírus – csak a 65 év feletti korosztálynál gyakori az újrafertőződés
Brüsszel, 2021. március 18. II. Albert volt belga király (hátul, b) és hitvese, Paola volt királyné koronavírus elleni vakcina beadására vár egy brüsszeli oltóközpontban 2021. március 18-án. MTI/EPA/Pool/Olivier Matthys

Azok, akik már egyszer elkapták a koronavírust, általában hat hónapon belül nem fertőződnek meg újra, ezzel szemben az idősebbek hajlamosabbak lehetnek a reinfekcióra.

A The Lancet tudományos folyóiratban közzétett tanulmány alapján a 65 év alatti korosztály 80 százalékban védett az újrafertőződéstől, míg a 65 év felettiek esetében ugyanez az arány csupán 47 százalékra tehető – írta az RTE hírportál.

Dr. Steen Ethelberg, a dán Statens Szérum Intézet professzora, egyben a kutatás vezetője elmondta, eredményeik rámutatnak arra, hogy a Covid19 újrafertőződés kockázata a korábban egészséges felnőtteknél minimális, azonban a meghúzódó alapbetegségekkel szenvedő idősek jobb, ha odafigyelnek magukra még akkor is, ha már egyszer leküzdötték a kórokozó támadását.

„Mivel az idősebbeknél nagyobb az esélye a súlyos tünetek kialakulásának és az elhalálozásnak, ezért rendkívül fontos, hogy megvédjük őket a jelenleg is hatályos óvintézkedésekkel. Nem győzzük hangsúlyozni, saját életüket kockáztatják, amikor nem vesznek fel maszkot, vagy éppen nem tartják be a közösségi távolságtartás alapszabályait.”

A tanulmány szerzői a dániai covid-tesztelési adatbázisból dolgoztak, amelyet a teljes lakosság 69 százalékán, vagyis közel 4 millió emberen végeztek el 2020-ban. Amíg az első hullámban a 65 év feletti korosztály tesztjeinek 0,6 százaléka lett pozitív, addig a második hullámban 2 százalékra nőtt az arányuk.

Nemcsak időseket, hanem egészségügyi dolgozókat is ellenőriztek, és rájöttek, hogy miközben az első hullámban 1,2 százalékuk fertőződött újra, addig a második hullámban már 6,2 százalékuk kapta el másodszorra is a koronavírus-fertőzést.

Habár a Sars- és Mers-vírusok esetében általában két-három éves védettségről beszélhetünk, a Covid19 kórokozója sokkal agresszívebb, és az immunrendszer nem mindig jegyzi meg kellőképpen a támadását, ezért kiemelten fontos a vakcináció.