Alacsony dózisú aszpirin segíthet a koronavírussal megbetegedettek tüdejének védelmében és lélegeztetőgépes kezelésük elkerülésében.
Máté-Horváth Nóra aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos a saját Facebook-oldalán osztotta meg a magyar társadalomnak írt nyílt levelét, mellyel arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy most semmi értelme a számháborúnak, valamint az átpolitizálásnak, hanem a megoldáskeresést kellene előtérbe helyezni.
Immáron lehetségesnek tartják, hogy nemzeti szinten az Egyesült Királyságot is lezárják, mint tették azt hónapokkal ezelőtt a nagyon magas koronavírusszámok miatt. Az Egyesült Királyságban is fokozódik a helyzet, ami a kisebb-nagyobb korlátozások mellett akár egy újabb lezáráshoz is vezethet. Ez pedig hasonló lenne ahhoz, mint amit a társadalom tagjai megtapasztaltak az év első felében. Akkor […]
Jakab Ferenc virológus az ATV-nek adott interjújában fogalmazott úgy, hogy mivel már globálisan meghaladta a 30 milliót a koronavírus-fertőzöttek száma, le kell vonni a következtetést, hogy nem lehet mindössze egészségügyi intézkedésekkel megállítani a terjedést.
Több mint ezer ember gyűlt össze a brit főváros utcáin szombat délután, hogy a pandémia terjedésének megfékezése érdekében érvénybe léptetett korlátozások ellen fejezzék ki nemtetszésüket.
Az RTL Klub Magyarország is mindent megtesz azért, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudja a stábját, és természetesen a tagok családjait.
Dél-Amerikában is küzdenek a számok ellen, de egyelőre csak részsikereket tudnak elérni, mert a napi halálos áldozatok száma továbbra is magasnak tekinthető.
Csehországban is magas számokat rögzítenek napi szinten a koronavírus-fertőzések miatt, ami legutóbb kétszer akkora adatot mutatott, mint például a kisebb lakosságú Magyarországon.
Egyetlen nap leforgása alatt ezernél is több COVID-19 beteget azonosítottak Magyarországon, ezzel újabb negatív rekord született, így kijelenthetjük, hogy a második hullám sokkal intenzívebb, mint azt korábban a szakértők feltételezték.
Erre is igen rég volt példa, ami egy újabb halvány reménysugár a koronavírus idején. A távoli Új-Zélandon tünetmentes napnak örülhettek a helyiek. Az aljazeera.com arról jelentett, hogy Új-Zéland 5 hét után újra egy tünetmentes napot zárhatott, tehát nem regisztráltak új koronavírus-esetet. Ez pedig az egyik lehető legjobb hír, amit az ország lakói kaphattak. Több mint […]
Egyre érdekesebb módszerekkel próbálják felhívni az emberek figyelmét arra vonatkozólag, hogy hordják a maszkokat a koronavírus idején.