Miközben folyamatosan a koronavírus-fertőzöttek diagnosztikájáról és ápolási lehetőségeiről beszélünk, gyakran megfeledkezünk azokról az emberekről, akik sokkal súlyosabb betegségekkel küzdenek.
A National Institute of Health intézmény szerint egy kínai vakcinát tesztelő önkéntesnél neurológiai problémák jelentek meg az oltóanyag mellékhatásaként, mely komoly egyezést mutat a Guillan-Barre-szindróma zsibbadásos tüneteivel.
Szomorú történet jelent meg a napokban, Stephanie Lynn Smith öt nappal tervezett esküvője után elhunyt a koronavírus okozta szövődmények miatt a kórházban. Smith és párja, Jamie Bassett november 13-án álltak volna az oltár elé.
A vásárlási idősáv alapvető célja az volt, hogy a 65 év felettiek egészségét óvja a kormány, azonban a tavaszitól eltérően, a most felfüggesztett intézkedés nem járt akkora sikerrel, a nyugdíjasok ugyanis nem használták ki a korlátozás nyújtotta lehetőségeket.
Genetikusok rábukkantak arra az öt kulcsfontosságú génre, amelyek összefüggésben állnak a koronavírus-fertőzés kórlefolyásának súlyosbodásával.
Bár már elkészültek a koronavírus elleni vakcinák, a világ több pontján pedig már meg is kezdték a lakosság beoltását, bőven meglehet, hogy a maszkhasználat ugyanúgy mindennapjaink része lesz.
Angela Merkel, német kancellár a tervek szerint holnap találkozik a tartományok kormányzóival, hogy megvitassák a koronavírus-járvány okozta rekordmennyiségű regisztrált eset visszaszorítására vonatkozó korlátozó intézkedéseket.
A franciák közül is sokan vannak, akik nem hajlandóak beadatni maguknak a vakcinát, bár ez később még változhat, függően a későbbi számoktól.
Demonstrációk és zavargások törtek ki Albániában, miután egy 25 éves férfit halálosan megsebesített a rendőrség, amiért megsértette a kijárási tilalmat, majd megpróbált elmenekülni a rendőrség elől.
Napról napra egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy befusson az első vakcinaszállítmány Magyarországon, és megkezdődhessenek az oltások.
Orosz egyetemek vezető professzorai nyílt levélben bírálták az orosz kormányt és az egészségügyi hatóságokat, amiért idejekorán hitelesítették és alkalmazták a hazai készítésű oltóanyagokat.