Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte, hogy a vírussal kapcsolatos segélyt küld Észak-Koreának a kínai határkikötőn, Talienen keresztül, annak ellenére, hogy kevés jele van annak, hogy Észak-Korea enyhítette volna a szigorú határzárat a vírus távoltartása érdekében.
Magyarország miniszterelnöke a vártnak megfelelően fontos bejelentéseket tett péntek reggel a Kossuth Rádióban, közvetlen azután, hogy részt vett az operatív törzs hajnali ülésén.
Immáron a 4 millió beoltott a következő cél, ami egyúttal azt is jelentheti, hogy újabb nyitások várnak ránk a harmadik hullám lencsengésének ideje alatt.
A városban élő egyik család mind a négy tagja életét vesztette a covid-fertőzés következtében kialakult súlyos szövődmények miatt.
Péntek kora reggel tűz ütött ki az egyik nyugat-indiai kórházban, ahol több mint tíz koronavírus-beteg hunyt el.
Kína 177. helyen végzett a Riporterek Határok Nélkül által összeállított Sajtószabadság Listáján, jelezve, amelyben kiemelték, hogy a riporterek zaklatásának nemzetközi hatása is volt. Magyarország 92.
9648 új koronavírus-fertőzést regisztráltak Hollandiában csütörtökön, két hete folyamatosan emelkednek a számok.
Továbbra sem csillapodott a koronavírus-járvány intenzitása hazánkban, hiszen az elmúlt napokhoz hasonlóan csütörtökön is tovább emelkedett mind a fertőzöttek, mind az áldozatok száma Magyarországon.
A Johnson & Johnson és az AstraZeneca oltóanyagai helyett a Pfizer beszerzésére koncentrálna az Európai Bizottság.
Dr. Isadora Zaharescu, a Witting Kórház intenzív osztályának orvosa osztotta meg azt az esetet, mikor a kórház intenzív osztályán kezelt férfi levegő után kapkodva kérlelte az orvosokat, hogy adják be neki a koronavírus elleni oltást.
Ez azonban a legközelebbi forgatókönyv, és egyelőre nem született döntés egy esetleges harmadik oltásról, amit minden bizonnyal a gyártó határoz meg, mint arról korábban Müller Cecília országos tisztifőorvos is beszélt.