A TV2 reggeli műsorának vendége volt Szlávik János, aki ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az oltottak mennyivel jobb helyzetben vannak, mint azok, akik továbbra sem élnek a lehetőséggel.
Továbbra sem enyhült a COVID-19 járvány Magyarországon, ugyanis egyetlen nap leforgása alatt kétezer fölé emelkedett a koronavírus-páciensek növekménye.
Bár szombaton megnyithatnának a Cinema City-mozik is, egyelőre nem fogadnak majd nézőket, aminek több oka is van.
Azzal, hogy Magyarország elérte a 4 milliós oltási számot, az eddigi legnagyobb nyitási folyamat valósulhat meg, amiről korábban már Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatást adott.
A Miérted és a Virológia Pécs közös beszélgetésének járványügyi és egészségügyi szakemberei tartottak egy közös diskurzust, amely során rengeteg hasznos információ hangzott el.
Az oltási programnak köszönhetően jelentősen csökkent a mentősökhöz befutó koronavírusos megbetegedéshez köthető esetek száma.
A fővárosi Szent Ferenc Kórház a hivatalos közösségi oldalán értesítette a várakozókat, hogy időpont nélkül is lehet hozzájuk érkezni Pfizer-vakcináért, ám egy kommentelő rossz híreket közölt a várakozókkal a kórház információja alapján.
A kórházak előtt hatalmas sorok kígyóznak, az oltakozni vágyók többsége számára nem jutott oltóanyag.
A legújabb kutatások eredményei szerint a véralvadási zavarok legfőképpen a fiatal felnőtteket érintik.
A Honvédkórház a hivatalos közösségi oldalán tette közzé, hogy amennyiben valaki újonnan érkezik, azt már nem tudják a ma érkezett Pfizer-szállítmánnyal beoltani.
Egy nappal azelőtt, hogy megkezdték volna az országos vakcinációs programot, egyszerűen nem maradt elegendő mennyiségű oltóanyag az indiai államok többségében.