A maszkos férfi a láncfűrésszel a kezében közölte, hogy mindenkit megöl.
Egy csákányospusztai házba tört be és lopott pénzt egy 31 éves férfi, aki a lopott pénzt autóra és quadra költötte, majd négy hónappal később fogták el Tatabányán.
A halálos baleset Bábolna térségében történt, a sérülten már nem lehetett segíteni, olyan súlyosak voltak a sérülései.
Állatkínzás miatt 1 év szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki 7 kutyáról nem gondoskodott megfelelően – a körülmények az állatok pusztulását is okozhatták volna.
Az eset a Komárom-Esztergom megyei Nagysápon történt, a rendőrség jelenleg is helyszínel.
Tokodon történt az incidens 2020. április 19-én, melynek során egy nő késsel szúrta meg házastársát, a rendőrség pedig most vádemelést javasol a feleség ellen.
Bőven túllépte a megengedett sebességet, ám ahelyett, hogy megállt volna, menekülőre fogta, eközben azonban elütötte az intézkedő rendőrt.
A viharos szél miatt a tűzoltók rengeteg helyszínre vonultak ki, több megyében is szükség volt a munkájukra.
Összesen hat megyére adtak ki másodfokú riasztást, miután erősebb széllökéseket tapasztalnak, amik országszerte érezhetőek.
Közúti baleset gondatlan vétsége miatt indult eljárás azzal a nővel szemben, aki nem biztosított elsőbbséget a kereszteződésben, így a vétlen személygépkocsival ütközve okozott súlyos balesetet.
Vesztegetés és kábítószer-birtoklás bűntette miatt emeltek vádat két ápolóval szemben.