Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Észak-Korea nem viccel, még több atomfegyvert fog gyártani

Észak-Korea nem viccel, még több atomfegyvert fog gyártani

Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un a következő hetekben olyan terveket készül ismertetni, amik célja az ország nukleáris arzenáljának további megerősítése és a rakétakapacitások modernizálása – számolt be róla szerdán a Koreai Központi Hírügynökség (KCNA).

További Hírek

Kim Jodzsong készen áll, hogy az első női diktátorrá váljon Észak-Koreában

A 32 éves Jodzsong kétségtelenül egyre nagyobb hírnevet szerez nemzetközi szinten, júniusban tett nyilatkozatával pedig, melyben tulajdonképpen megfenyegette Dél-Koreát, a nemzetközi sajtó is felfigyelt Kim Dzsongun húgára.

Kísérleti koronavírus-vakcinát kaphatott Kim Dzsongun?

Két névtelen japán hírszerzési forrásra azt állítja egy amerikai elemző, hogy Kim Dzsongun, Észak-Korea rettegett diktátora részt vehetett az egyik kínai koronavírus-vakcina klinikai kísérletében, így már beolthatták a közel 1.5 millió ember halálát okozó kór ellen.

Ilyen állapotok uralkodnak manapság Észak-Koreában

Az ABC News hírportál nemrég megjelent cikkében ír az észak-koreai rezsim közelmúltbeli döntéseiről, most pedig ezeket vesszük górcső alá, több vonatkozásban.

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek Észak-Koreából

A dél-koreai kémügynökség információi szerint a koronavírus elleni védekezés céljából legalább két embert kivégeztek, betiltották a tengeri halászatot és lezárták a fővárost is – tette közzé az ABC News.

Ferenc pápa szívesen ellátogatna Észak-Koreába

Az UPI úgy értesült, hogy Ferenc pápa érdeklődést mutatott Észak-Korea iránt, miután nemrég dél-koreai diplomatákkal találkozott.

Kim Dzsongun saját népét okolja az éhínségért

A legfrissebb híradások szerint Kim Dzsongun büntetéssel fenyegette meg népét – azzal vádolja a lakosságot, hogy ők a hibásak az országban már régóta fennálló éhínségért.

Az egészséges élet védelme érdekében betiltották a nyilvános dohányzást Észak-Koreában

A legújabb rendelet szerint mostantól szigorúan tilos dohányozni nyilvános helyeken annak ellenére, hogy a férfi lakosság 43 százaléka, köztük maga Kim Dzsongun is láncdohányosnak számít.

Videón, ahogy Észak-Korea vezére, Kim Dzsongun együtt sír a tömeggel a katonai parádén

Nem ritka, amikor Észak-Koreában könnyes szemeket láthatunk, ha a nagy vezérük szónoklatba kezd, de az már sokkal inkább, hogy maga Észak-Korea első embere is ezt tegye.

Kim Dzsongun állítja, Észak-Koreában senki sem halt meg koronavírusban

Ezt maga Észak-Korea első embere erősítette meg, miközben az ázsiai ország továbbra is csak nagyon ritkán ad ki hivatalos adatokat.

Kim Dzsongun is minél hamarabbi gyógyulást kívánt a koronavírusos Donald Trumpnak

Miután kiderült, hogy az amerikai elnök és felesége elkapták a ragályos kórokozót, egyre többen fejezték ki együttérzésüket, és küldték jókívánságaikat az Egyesült Államok vezetőjének.